13 év után távoznak

2023.06.02. 16:30

A MOL kiszáll a fehérvári labdarúgásból

Az elmúlt szezonok egyre rosszabb eredményei a szponzori részleget sem kímélik a Vidinél, péntek délelőtt a MOL bejelentette, hogy nem szponzorálja tovább a fehérvári elsőosztályú labdarúgóklubot.

BEKE ZSOMBOR / feol.hu

13 év után kerül le a MOL lógója a fehérvári mezekről

Fotó: Dömötör Csaba / NSO

Az olajvállalat és a fehérvári klub együttműködése sokáig gyümölcsöző volt, hiszen három magyar bajnoki címet hozott, 2011-ben, 2015-ben, valamint 2018-ban került az aranyérem Székesfehérvárra, Ez mellett kétszer az Európa-liga csoportkörébe is bejutott az együttes, 2012-ben és 2018-ban, 2019-ben pedig Magyar Kupa került Sóstóra. 2018 júliusától kezdve névadóként is szerepelt a támogatók között a MOL, először Mol Vidi FC, majd Mol Fehérvár néven szerepelt a gárda. Az utóbbi idényekben azonban egyre rosszabb eredmények jöttek, ebben a szezonban éppen csak bennmaradt az NB I-ben a Vidi. 

– Köszönjük az elmúlt 13 évet! A magyar sport meghatározó támogatójaként kiemelkedően sikeres volt az együttműködésünk. A Fehérvár FC tulajdonosával elindított közös munka célja az volt, hogy itthon is létre hozzunk egy professzionális labdarúgó klubot, ahol tiszták a folyamatok, hosszú távon biztosítottak a feltételek és üzleti alapokon nyugszik a működés. Bízunk abban, hogy ez a váltás, az új impulzusok jó hatással lesznek az egyesületre, a városra és újra a sikeres pályára terelik a csapatot. Köszönjük a klub valamennyi játékosának, szakemberének és vezetőjének a közös munkát és az elmúlt éveket. 2010-óta a magyar labdarúgás nemzetközi mércével is nagyot lépett előre, és minden magyar büszke lehet az eredményekre – mondta Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója a cég közleményében. 

Forrás: feol.hu

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában