Duol.hu videó

2023.05.06. 11:00

Nem is tudják, milyen erőből táplálkoztak - a drámai büntetőpárbaj videójával

Vasárnap 17 órakor hazai pályán egy újabb sikerrel már a fináléba jutást ünnepelheti a DFVE női vízilabda együttese, miután az első felvonást egy többször már elveszettnek látszó mérkőzést visszahozva, végül büntetőkkel megnyerték az UVSE ellen.

Gallai Péter

Geraldine Mahieu

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc első mérkőzésén rendre az Újpest vezetett, azonban a vendégek nem adták fel, és hatalmas csatában rendre visszakapaszkodtak, nem egyszer már vertnek tűnő helyzetből. A rendes játékidő 10-10-es döntetlenje után, Aarts az utolsó másodpercen védte Szücs lövését, a büntetők is fordulatos pillanatokat hoztak, de végül a vendégek voltak higgadtabbak, és arattak bravúros sikert. 

– A nagyon szoros jelző nem is fejezi ki azt, mennyire volt az ez a mérkőzés. Úgy érzem, kétszer, vagy többször is megnyerte már az UVSE a találkozót, mi meg három, négyszer. Az utolsó utáni, utáni, meg az az utáni pillanat döntött. Nagy tartása volt a csapatomnak, nagyon fontos impulzus, amit kaphattak a lányok önmaguktól és egymástól. Szeretném, ha ezt tovább tudnánk vinni, pozitívan beépítve a mindennapokba. Gratulálok az UVSE-nek, mert fantasztikus meccset játszottunk, mint mindig – értékelt a DFVE vezetőedzője, Mihók Attila.

Az összecsapás talán legnagyobb hőse a dunaújvárosiak csapatkapitánya, Garda Krisztina volt, aki hat góllal járult hozzá a diadalhoz. Tudta előre, hogy kemény találkozót fognak vívni, ami így is lett. Az elmúlt években elég sok tétmeccset játszottak az UVSE-vel, így ez nem volt váratlan.
– Nem is tudom, milyen erőből táplálkoztunk, amikor a kétgólos hátrányokból visszajöttünk. Az biztos, ez a csapat diadala volt és nagyon büszke vagyok a lányokra. Tudjuk, még csak a félidőnél tartunk, ezért vasárnap nulla nulláról indulunk – tette hozzá.

Benczur Márton, az UVSE mestere sportszerűen gratulált a Dunaújvárosnak, szerinte hősiesen küzdöttek és megérdemelten nyertek, még ha csak ötösökkel is. – Nagyjából négyszer megnyertük a meccset, a DFVE-t dicséri, hogy ők meg ötödszörre. A büntetőket én sokakkal ellentétben nem tartom szerencséjátéknak, tehát nem véletlen ki nyeri azt, ellenfelünk pedig most jobban megérdemelte ezt, mint mi. Csapategységben és fegyelmezettségben többet vártam a lányoktól, amíg a szótárukban az én megelőzi a mit, addig nem is fogunk nyerni és döntőbe jutni. Nagyon csalódott vagyok azért, amit néhány játékos mutatott, lehet mindenről beszélni, de ez nagyon kevés volt tőlünk és kevés is lesz. Nekem is át kell értékelnem jó néhány dolgot, mert kicsit sokkolt, amit láttam csütörtökön – mondta értékelésében.

UVSE – DFVE 10–10  (2–2, 3–3, 3–2, 2–3)  büntetőkkel 13–14

UVSE: Magyari – Szücs 1, Aubéli 1, Baksa, Faragó 3, Szegedi 1, Peresztegi Nagy 2. Csere: Rybanska 1, Hajdú 2, Kókai, Mácsai 2. Irmes. Vezetőedző: Benczur Márton.
DFVE: Aarts – Szabó 4, Horváth, Mahieu 1, Garda 6, Dobi 3, Sümegi. Csere: Mucsy, Kardos L., Sajben N., Kardos D., Pál, Somogyvári. Vezetőedző: Mihók Attila.
Gól emberelőnyből: 2/10, illetve 3/11.
Gól ötméteresből: 3/4, illetve 6/7.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában