Felkészülés

2023.05.24. 16:00

Garda és Mahieu a világbajnoki keretben – videóval

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya húsz játékost hívott be a világbajnokságra készülő keretébe, amely kedden Erdélybe utazott, ahol Székelyudvarhelyen készül.

G. P.

Kedden indult el a csapat autóbusszal Erdélybe

Forrás: MVLSZ

A kapitány annak a húsz játékosnak küldött meghívót, akikkel a világkupa selejtező tornáknak is nekivágott.
– Ezek a játékosok bizonyítottak az edzéseken, Torma Luca kivételével a rotterdami és athéni tornákon is, így nem volt kérdés számomra, hogy továbbra is számítok rájuk - fogalmazott Bíró Attila a szövetség honlapjának.  – Azaz a jövő reménységei továbbra is ott vannak a keretben, szokják a válogatott légkörét, tapasztalatokat gyűjtenek, és adott esetben bejátsszák magukat a világversenyen részt vevő csapatba. Mint említettem korábban is, erős, sokra hivatott ez a keret, bízom minden játékos képességében – tette hozzá.
A túra elsősorban a kohézió erősítését, a csapatépítést és a lelki feltöltődést is segíti a fárasztó szezon végén. A rájátszás után mindig szükség van a lelkek kisimítására, az apró tüskék kihúzására a kapitány szerint. A dunaújvárosi klubból ezúttal is Garda Krisztina és Mahieu Geraldine kapott helyet a keretben. 

Az indulásról készült videó. 

Kapusok: Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC), Torma Luca (Győr).
Mezőnyjátékosok: Baksa Vanda (UVSE), Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (FTC), Hajdú Kata (UVSE), Leimeter Dóra (FTC), Keszthelyi Rita (Mataro, spanyol), Mahieu Geraldine (Dunnaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (Eger), Pőcze Panna (FTC), Rybanska Natasa (UVSE), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Tiba Panna (UVSE), Vályi Vanda (Padova, olasz).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában