Osztályozó

2023.05.29. 18:09

Egy nagy lépéssel közelebb az Iváncsa az NB II felé

A Merkantil Bank Liga NB II-es indulási jogáért vívott párharc első összecsapásán a másodosztályú bajnokságban a legjobb kieső, tizenhatodik helyen végző HR-Rent Kozármisleny otthonában aratott győzelmet az NB III közép csoportot – ahol a Dunaújváros FC is szerepelt – megnyerő Iváncsa KSE csapata vasárnap.

G. P.

A piros mezes Iváncsa idegenben tudott előnyt szerezni Kozármisleny- Iváncsa osztályozó első mérkőzés

Forrás: DN/Loffler Péter

KOZÁRMISLENY–IVÁNCSA KSE 0–1 (0–0)
Iváncsa: Varga Á. – Madarász B. (Barta, 82.), Aradi, Nyul, Jova B., Sili (Fehér I., 59.), Horváth B. (Nyilas, 82.), Kercsó, Vallejos (Suszter L., 69.), Kovács S., Bányai P. (Salacz, 82.). Vezetőedző: Tóth András.
Az első félidőben próbálkozott a hazai csapat, de az Iváncsa sem feltett kezekkel érkezett. Daru révén volt egy óriási helyzetük a kozármislenyieknek, de a végig jól védő Varga hárítani tudott, a gólvonalról ütötte ki a labdát. A pihenőt követően egy indítással Bányai  fordult le, s már csak a hazai kapussal állt szemben, aki védett. A 60. percben viszont Kirchner találta telibe a kapufát szöglet után, ami Varga Ádámra pattant, de szerencséje volt, mert a tarkójáról a mezőnybe visszakerült a labda. Több helyen változtatott ezután Tóth András, és ez a húzása bejött, ugyanis a 85. percben egy jobb oldali beadás után még a labda kifelé pattant a kapufáról, de az ott álló Suszter Lászó a hálóba fejelt. A 91. percben még Barthának lett volna sansza az egyenlítésre, ám Varga bravúrosan mentett. 
A visszavágót vasárnap 17 órától rendezik Iváncsán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában