2023.05.13. 17:08
Drámai meccsen, büntetőpárbaj után veszítette el a DFVE a bajnoki döntő első mérkőzését - galériával, videókkal
Egy végletekig kiélezett, számtalan fordulatot hozó mérkőzésen, a rendes játékidő döntetlenje után büntetőkkel kapott ki a DFVE női vízilabda együttese az Eger elleni döntő első felvonásán, amit szombaton kora délután rendeztek meg hazai medencében.
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő
Közel egy órával a meccs kezdete előtt már gyülekeztek az újvárosi szurkolók az uszoda előtt, s bizony időben kellett érkezni, hiszen a beléptetésnél már hosszú sorban vártak a beengedésre a nézők, akik síppal, dobbal és még talán nádi hegedűvel is fel voltak szerelkezve. Az előtérben Mihók Attila, Fülöp Tibor, a DFVE vezetőedzője és egyik segítője, illetve dr. Sike József, az Eger mestere beszélgetett egymással, aki évekig dolgozott az újvárosi klubnál. Talán arról (is) értekeztek, hogy ezt a párosítást szinte senki nem mondta volna a bajnoki döntőre, ami egyébként 2014 után hozott ismét két vidéki szereplőt.

Miközben folyamatosan telt a lelátó, összefutottunk a mérkőzést közvetítő televízió szakkommentátorával, Petrovics Mátyással, akinek nyilván sokat tették fel a kérdést, szerinte ki fog nyerni. Azt mondta, nehéz jósolni, hiszen e két gárdát a bronzpárharcba várták a legtöbben. Viszont nem tudja, a Dunaújváros még hány csodát tud véghez vinni, mert az egész szezonjuk az volt, de persze az Egert sem szabad leírni. Aztán mire jött a kezdő sípszó, egy gombostűt nem lehetett leejteni, annyian voltak a Fabó Éva Sportuszodában, így a csodálatos hangulat garantálva volt.
DFVE – Eger 10-10 (4-4, 3-2, 1-3, 2-1) büntetőkkel 13-14
DFVE: Aarts – Horváth 2, Garda 6, Mahieu, Sümegi 2, Dobi 3, Szabó. Csere: Somogyvári, Sajben N., Jonkl, Mucsy, Pál, Kardos D.,
Eger: Kiss A. - Kékesi, Szilágyi D. 2, Parkes 1, Czigány 5, Szellák 2, Bódi. Csere: Jancsó 3, Weston 1, Katona, Szilágyi Sz., Molnár.
Gól emberelőnyből: 1/9, illetve 3/7.
Gól ötméteresből: 7/5, illetve 6/3.

Az első gólt a korábbi DFVE játékos, Szellák lőtte emberelőnyből, amire Horváth gyorsan felelt, majd a Mahieu által kiharcolt ötméterest kíméletlenül értékesítő Garda góljával már a hazaiaknál volt az előny, 2-1. Persze az Eger sem hagyta magát, elég volt pár Kiss védés és jó hevesi támadás, hogy a negyed utolsó két percére fordítson az ellenfél, 3-4, vezető góljuk Aarts kezéről pattant a hálóba. Sümegi egy óriási bombával egalizált, így döntetlennel zárult az első felvonás, ami kemény, de kevés kiállítást, így élvezetes játékot hozott.

A második negyedben percekig a védelmek és a kapusok jeleskedtek, aztán a Mahieu által kiharcolt újabb ötösből eredményes Garda révén újra a hazaiaknál volt az előny, és egy jó szerelés után a plusz kettőért mehetett a DFVE, de Garda szétlőtte a kapufát, a fordulásból meg büntetőt harcolt ki az Eger, amit Szilágyi D. nem hagyott ki, 5-5. Ha egy üzlet beindul alapon egy kipattanóra Mahieu robbant, akit büntetőt érően tüntettek el a vízben, Garda meg újfent pontos volt, 6-5. Aztán kimaradt több lehetőség mindkét oldalon, végül egy perccel a negyed vége előtt Dobi által végre sikerült kettővel vezetni, ami óriási hangrobbanást okozott, 7-5. Kár, hogy Weston egyre hozta fel övéit a nyolc perc végére.
A térfélcsere után kimaradt DFVE lehetőségeket jegyezhettünk fel, aztán Czigány egyenlítését, s miután továbbra sem talált utat Kiss kapujába a hazai csapat, Jancsó már a vezetést ünnepelhette a negyed ötödik percében, 7-8. Előnyből sem sikerült betalálnia a Dunaújvárosnak, szerencsére Aarts nem engedte kettővel elhúzni az Egert, és amikor már nagyon kellett, Dobi ugrasztotta talpra a közönséget nyolc perces gólcsendet megtörve, 8-8. Hiába szerzett labdát Garda, fordulhatott az ellenfél a negyed utolsó másodperceiben, amit Jancsó zárt le góllal, azaz megint fordult az állás, 8-9. Sajnos az emberelőnyökkel nem jól sáfárkodott a DFVE, egy akciógólt sem sikerült addig szerezniük fórból.

Az utolsó negyed úgy kezdődött, hogy Katona rásózott Mahieura, amiért cserével végleges kiállítást kapott, az Újváros meg büntetőt, amiben Garda továbbra is hibátlan volt, 9-9. Aarts leszedett egy ziccert, majd üvöltve csapott a vízre, egyre inkább parázs lett a hangulat, de kolléganője is nagyot kiáltott saját védése után. Aztán amikor nagyon kellett, az első akciógól is megszületett emberelőnyből, Garda a Béke térről lőtte szét a hálót, 10-9. Egy nagyszerű védekezést hiába ünnepelt mindenki, a bírók kontrát fújtak, az akció végén Parkes és Aarts akaszkodott össze büntetőt érően, Czigány meg egyenlített, 10-10 - négy perccel a meccs vége előtt még semmi nem dőlt el. A két kapus elkezdett parádézni, s ahogy fogyott az idő, egyre inkább sorsdöntőnek ígérkezett a következő gól. Amire nagy esélyt adott az Egernek Szabó harmadik kiállítása, de az újabb Aarts bravúr ezt megakadályozta. Hiába kapott kontrát az ellenfél az utolsó percben, szenzációs blokkerdő állította meg a labdát. Horváth Brigitta lövését azonban a szintén klasszis teljesítményt nyújtó Kiss védte, így maradt 24 másodperce az Egernek a győzelemért támadni, de a dudaszó pillanatában Aarts leszedte Czigány ejtését. Következtek a büntetők, azaz ennél jobban már nem lehetett fokozni az izgalmakat!
Horváth bepattintotta az elsőt, és Szilágyi Dorottya is. A második körben jött Garda, az addig remeklő kapitány a kapufára dobta a labdát, Czigány pedig már az övéit juttatta előnyhöz. Sümegi keze nem remegett meg, Jancsó kísérlete kapufára ment. Mucsy lövését Kiss a kapufára tolta, Parkes ellenben nem hibázott, ezzel megint az Egernél volt az előny. Dobinak be kellett lőnie az ötösét, hogy életben maradjon a DFVE, így is lett, végül Szellák Csenge kezében volt a győzelem, a korábbi dunaújvárosi játékos pedig megszerezte a győzelmet az Egernek.
A második felvonást szerdán Egerben rendezik meg.
DFVE-Tigra ZF Eger bajnoki döntő 1. mérkőzés
Fotók: Szabóné Zsedrovits EnikőÉrtékelések a női vízilabda ob I. döntőjének első mérkőzése után.
Parádéztak a kapusok, ötméteresek döntöttek a női vízilabda ob I. döntőjének első mérkőzésén.