DKSE

2023.03.12. 21:18

Nemzetközi vizeken gyarapítják a kilométereket

A fizikai felkészülés mellett már vízre is szálltak a DKSE kajak-kenusai, Horváth Attila vezetésével Horvátországban Szellák Szabina, Árva Gréta, Katona Benedek és Kobzos Keán töltött el két hetet.

MTI

Horvátországban négy kajakosunk edzhetett két héten keresztül

Forrás: DKSE

– Rogotinban kezdtük a szezont, ahol idén is kegyes volt hozzánk az időjárás, maradéktalanul el tudtuk végezni az első lépéseket. A fő prioritás a kilométergyűjtés és a technika elmélyítése volt, de jutott idő kirándulásra is. A csapat szorgalmasan dolgozott, reméljük, a folytatás is hasonló lesz – idézte Horváth Attilát a klub közösségi oldala. 

A klub kenus csapata, Hajdu Jonatán, Slihoczki Ádám és Kovács Áron Spanyolországban, Sueca városába utazott edzőtáborba, illetve Castellónban egy 5000 méteres versenyen is rajthoz álltak a fiúk. Itt Hajdu, Slihoczki és Kovács sorrendben állhattak a dobogóra. 
Menet közben a suecai városvezetés meghívta a DKSE csapatát, és a szintén ott táborozó komplett felnőtt és U23-as norvég kajakválogatottat is. A polgármester elismerte a helyi klub vezetésének munkáját, hogy elérte azt, nemzetközi edzőtábor központtá váljon. Majd mindenkinek ajándékot adott át, körbevezette a csapatot az épületben, a napot pedig közös vacsora zárta. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában