2023.03.17. 00:13
Jön a szuper csapatbajnokság
Kovács Zsófiáék számára jó felkészülés lesz a verseny
Fotó: MATSZ
Hét klub vesz részt a nőknél a hétvégi torna szuper csb-n. A szövetség információi szerint a Dunaújvárosi KSE, a Delfin Sportiskolai SE, az FTC-Telekom, a Veszprém, a KSI és az UTE tornászai indulnak a rangos hazai megmérettetésen. A Központi Tornacsarnokban a versenykiírásnak megfelelően egy csapatot felnőtt, ifjúsági, valamint kadet tornászok alkotnak.
A férfiakhoz hasonlóan a nőknél is fontos állomás lesz az első forduló, hiszen mind a felnőttek, mind pedig a juniorok Antalyába készülnek. Előbbieknek Eb-t, utóbbiaknak pedig világbajnokságot rendeznek a török városban.
Draskóczy Imre szövetségi kapitány: – A jövendőbeli Eb-kerettagoknak kifejezetten remek felkészülési verseny lesz a csb, a többieknek jó kis kontrollverseny. Bácskay Csenge kivételével, aki az Egyesült Államokban tanul, a teljes magyar élmezőny ott lesz.
Jordanov Zoltán, a női utánpótlás szakmai igazgatója: – Túl vagyunk a junior-vb kerethirdetésén, mind a három indulónak fontos lesz a csb. A többiek esetében remek visszacsatolás arra vonatkozóan, hogy hol is tartunk éppen.