5 km

2023.03.24. 19:16

Hunor az Európa-kupa dobogósa

GP

A magyaros dobogónk: Kovács-Seres (j) lett a harmadik Fotó: MÚSZ

A DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor a magyar felnőttválogatott tagjaként a napokban Izraelben szerepelt nyílt vízi LEN Európa-kupa első állomásán, ami az idény első megmérettetése volt. 

Az öt kilométeres távon taroltak a magyarok, hiszen az első négy helyen ők végeztek, ami számunkra külön nagy öröm, hogy a mezőny egyik legfiatalabbja, a tizenhét éves Kovács-Seres a harmadik helyen végzett Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf mögött. Hunor többek között megelőzte az olasz világbajnok Gregorio Paltrinierit is. 

A tíz kilométeres távon, ami a fő viadal volt, az olaszok már odapörköltek a mezőnynek, illetve a vendégként szereplő – eredményeik nem számítottak bele az Európa-kupa-rangsorba –, a versenyt világbajnoki válogatónak tekintő ausztrálok is igyekeztek. 

A magyarok közül Rasov­szkyt menet közben „kiütötték”, amiért fel kellett adnia a versenyt. Betlehem a negyedik helyen végzett, amíg Kovács-Seres Hunor hivatalosan a tizenkilencedik lett, az ausztrálokat is tekintve a huszonhetedik helyen ért be a célba a DKSE sportolója. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában