Kézilabda

2023.03.20. 21:34

Fontos pontszerzés ez a csapat számára

Küzdelmes mérkőzésen, ötgólos hátrányból felállva ért el döntetlent a DKKA együttese szombati bajnokiján a Budaörs ellen. Rapatyi Tamás reméli, ezzel sikerült lezárni a rossz sorozatukat.

Gallai Péter

Két főszereplő öröme: Szalai Babett (b) lőtte az egyenlítő gólt az utolsó másodpercekben, és Kazai Anita is nagyon jól játszott

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A 27–27-es döntetlennel végződő találkozóról a Kohász szakvezetője azt mondta, nagyon küzdelmes, feszültségekkel teli bajnoki volt és nagyon örülnek az egy pontnak, mert nagyon mélyről indultak. 
– Az első félidőben ez meglátszott a játékunkon, kapkodva, lassan támadtunk, a védekezésben bizonytalanok voltunk. A szünet után sikerült stabilabbá tenni a hátsó alakzatot, ezen túl sikerült gyorsítani a támadásokat, ezt próbáltuk kihasználni. Örülök neki, hogy ezzel sikerült egy pontot szerezni, ami nagyon fontos volt a csapat számára. Mert újra el tudják hinni a lányok, hogy tudnak mérkőzést nyerni, vagy pontot szerezni – mondta. 

A találkozó egyik legjobbja a DKKA oldaláról az öt gólig jutó Kazai Anita volt, ő arról beszélt, hogy nagyon nehéz meccs volt, de erre is számítottak. 
– Bíztam abban, az elmúlt időszak után kicsit keményebben bele tudunk állni végre valahára a találkozóba. A lefújás után kettős érzés volt bennem, mert persze örültem a döntetlennek, hiszen nagyon régen szereztünk pontot. Azonban valahol csalódott is voltam, mert annyira éheztünk már eddig a sikerre, hogy elhittem, a győzelem összejön, ami kihúzhat minket a gödörből. Ennek ellenére örülök és büszke vagyok a csapatomra – fogalmazott Kazai. 

A Budaörs trénere, Buday Dániel arról beszélt, hogy ő is érezte a játékosain a feszültséget, mert egy hónapja nem tudtak nyerni. Ezzel együtt jól dolgoztak az edzéseken, és úgy érezte, végig uralták a szombati találkozót egészen a végéig. – Akkor volt négy meccslabdánk, ami mind kimaradt, továbbá a második félidőben gyakorlatilag kapusteljesítmény nélkül voltunk, a Dunaújváros minden lövéséből gól lett, ami kapura ment – tette hozzá. 
A DKKA a következő fordulóban, szombaton ismét nagyon fontos találkozót játszik hazai pályán, akkor az Érd csapatát fogadja 17 órakor. 
 

A bajnokság állása

 1.Győr201901651-45838
 2.Ferencváros181620594-42934
 3.Debrecen181224533-45826
 4.M.magyaróvár171025518-46222
 5.Vác17926458-44920
 6.MTK18729491-48316
 7.Alba Fehérvár17728428-47016
 8.Siófok16718433-43315
 9.Kisvárda187010424-46214
 10.Budaörs185310437-51013
 11.DKKA185310437-51713
 12.Békéscsaba186012456-51812
 13.Érd183015437-5596
 14.NEKA171115394-4783

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában