DFVE

2023.03.03. 20:00

A BL-csodatétel után a bajnokságban folytatják

A fantasztikus nemzetközi szereplés, a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás után egy héttel, szombaton 17 órától hazai medencében a BVSC elleni bajnoki vár a ­DFVE női vízilabdázóira.

Gallai Péter

Sajben Nikolett kemény meccsre és győzelemre számít ma Fotó: IM

Fotó: Ihász Martin

– Talán még mindig nem hiszem el, mit értünk el, de elképesztő, fantasztikus érzés, egy újabb csoda, amit véghezvittünk – mondta lapunknak Sajben Nikolett, aki hozzátette, ha augusztusban ezt mondja neki valaki, egyértelműen kineveti. Aki klubszinten játszik, az lehet az álma, a legnagyobb célja, amit elérhet, hogy a BL final fourba jut, és aztán megnyeri. 

– Hétről hétre folyamatosan szerda, szombat ritmusban meccseink vannak, ebbe belerázódtunk, a hétfők persze nehezek, de a csapat jól kezeli, mindenki motivált és maximálisan teljesít minden edzésen. Büszkék lehetünk a kicsikre is, hogy őket sem kell noszogatni, akik talán még fel sem fogták, mit értünk el a múlt héten. Ami után senki nem szállt el és lebegett három méterrel a föld fölött, talán az is segített, hogy hétfőn vidám hangulatú, játékos edzésünk volt, ami nem szokott lenni. Talán ez is jutalom volt Mihók Attilától, de jobb volt így visszarázódni a nagy katarzis után a hétköznapokba – jegyezte meg. 

Szombaton pedig következik egy újabb bajnoki az ötödik helyezett BVSC ellen, amelyet ősszel idegenben nagy csatában győztek le 6–4-re a dunaújvárosi lányok. S azért bebizonyosodott a BL-­meccs előtt, hogy bizony ez a fiatal csapat még hullámzó teljesítményre is képes, amikor döntetlent játszottak a Szentessel, és kikaptak Egerben. Ráadásul most mindenki biztosan még hatványozottabban le akarja győzni a BL elődöntős riválist. 

– A BVSC teljesen átalakult, a védekezésük nagyon jó lett, az őszi meccsen is megizzasztottak minket. Minden találkozóra profi módon felkészülünk, nem vesszük egyiket sem félvállról, legyen szó bárkiről. Szóval, kemény találkozóra számítunk, de ezzel együtt győzelemre.

A bajnokság állása

 1.Ferencváros141400228-10142
 2.UVSE141202201-9036
 3.Dunaújváros141112180-9734
 4.Eger141004202-13230
 5.BVSC14707159-13521
 6.Szentes14518117-17016
 7.III. Ker. TVE14419107-15013
 8.Győr14201285-1796
 9.Szeged142012102-2116
 10.Tatabánya14111296-2124

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában