Véget ért a böjtölés

2023.02.06. 16:28

Megvan az első sikere a DFVE férficsapatának

Gallai Péter

Hévizi Tamás is remekelt a kapuban a meccsen Fotó: Ihász Martin

Fotó: Ihasz Martin

Dunaújváros - A mérkőzés elején, meg az utolsó tizenöt másodpercben vezetett a DFVE Duna-Via ob II-es férfivízilabda-együttese a nyugati csoport alapszakaszának záró, Pécsen rendezett tornájának első mérkőzésén, szombaton. Kell ennél több? – tehetnék fel a kérdést, azonban a Sopron elleni siker jelentette a csapat első győzelmét és pontjait a bajnokságban. S, hogy ez mit jelent, arról Ábrahámovics Gábor edző így beszélt a tavaszi folytatás előtt. 
– A csapat lelkesedése megvan, így van esélyünk megszerezni azt a várt győzelmet. Sajnos eddig minden mérkőzésen erősebbnek bizonyultak az ellenfelek, de látjuk a fejlődést és a javulást. Építkezünk tovább, és folytatjuk azt az utat, amit elkezdtünk. Reméljük, hamarosan megérkeznek az első pontok is, ami egy mérföldkő lesz, és nagy lendületet adhat a továbbiakra – mondta. 

Soproni VSE–DFVE Duna-Via

11–12 (3–3, 3–1, 1–3, 4–5) 

DFVE: Hévizi – Nagy B. 4, Tóth T. 2, Ábrahámovics, Bőhm, Németh L. 5, Csőregi D. 1. Csere: Pánczél, Széles, Kun-Gerendás, Durda L., Monori, Turner, Schmidt. 
Fordulatos, izgalmas csatát hozott a mérkőzés, amelyen az újvárosiak 2–1-es vezetése után a Sopron 6–4-re fordított. Azonban a DFVE nem adta fel, s rendre egyenlíteni tudott egy-, illetve kétgólos hátrányból. 

Az utolsó egy percnek is döntetlenről vágtak neki a felek, miután Németh Levente büntetőből egalizált. Aztán Szili lövését védte az újvárosi kapus, majd Turner kiállítást harcolt ki, az előnyt pedig tizenöt másodperccel a vége előtt Tóth használta ki, majd a csapat kivédekezte Ábrahámovics kiállítását, így megünnepelhette nagyszerű győzelmét. 

A nap második meccsén a csoportelső Pécset már nem sikerült megszorítani. 

PTE-PEAC– DFVE Duna-VIA 23–9 (6–2, 4–2, 4–1, 9–4) 

DFVE: Hévizi – Németh 2, Tóth T. 1, Nagy B. 3, Csőregi D., Ábrahámovics, Bőhm. Csere: Turner D. 2, Kun-Gerendás 1, Pánczél, Durda, Széles, Monori L.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában