Torna

2023.02.03. 23:32

Kovács meggyógyult, teljes erővel dolgozik

Túl van egészségügyi problémáin, és teljes erőbedobással készül az idei versenyszezonra a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, aki a korábbi sérülésével kapcsolatban is tájékoztatást adott.

Morva Dávid

Kovács Zsófia újabb kihívásokra készül

Fotó: Freschli J./MATSZ

Szerencsére minden rendben van velem, de ezt le is kopogom gyorsan. A tavalyi évben jelentkezett nehézségeimet magam mögött tudhatom, a hasam is teljesen meggyógyult, így egész felkészülést tudok végezni – mondta. Hozzátette, az alapozó időszakon túl vannak, jelenleg félgyakorlati szinten járnak minden szeren. Egyelőre jól halad a felkészüléssel. 

Kovács a 2022-es Európa-bajnokságon győzött ugráson, kilencedik lett összetettben és nyolcadik a talajfináléban, a csapattal pedig (két ­DKSE-társa, Mayer Gréta és Makovits Mirtill, illetve Bácskay Csenge, Székely Zója) a hetedik helyen végzett. 
– Nem vagyok magammal teljesen elégedett, mert azt érzem, az Eb-n több érmet is szerezhettem volna, de nem lehetek telhetetlen ezzel kapcsolatban. Ezzel együtt is azt mondhatom, hogy van bennem némi hiányérzet így utólag. 

A kétszeres olimpikonnak lesz lehetősége a javításra, hiszen áprilisban Törökországban rendezik meg a kontinensviadalt. 
– Ami a versenyeket illeti, márciusban lesz az első itthoni viadal. Az első nagy nemzetközi megmérettetés április közepén az Eb, amit nagyon várok, és remélem, hogy több érmet, illetve először döntős helyet tudok majd szerezni, mert úgy vélem: bennem van a jó szereplés. Ez az első félév fő versenye mind csapat, mind pedig egyéni szempontból. Az mindenképpen kedvezőbb, hogy a vb-t majd ősszel rendezik meg, nem annyira erőltetett, mint a tavalyi esztendő. Azt gondolom, ez mindenképpen előnyös számunkra – jegyezte meg. 
A válogatottal kapcsolatban Kovács elmondta: túl vannak már egy tatai összetartáson, de főként a klubjuknál készülnek a versenyzők. Legközelebb február 20-tól kerül sor újabb edzőtáborra. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában