A tornászok két, a pandémia miatt kihagyott év után mutatták be tudásukat

2023.01.05. 20:00

Ezüstszezon a női pólósoknál és számos remek eredmény

A hazai és nemzetközi sikerek mellett csalódásokban, kudarcos eredményekben sem volt hiány a 2022-es sportévben. Visszatekintő sorozatunkban negyedéves bontásban szemlézzük az elmúlt év legfontosabb és legizgalmasabb sportos eseményeit. Mérlegen a második negyedév.

Szabó Szabolcs

Az újvárosi vízilabdázók ezúttal sem tudták letaszítani a trónról az újpestieket Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Fotó: Zsedrovits Eniko

Április - A dunaújvárosi erős­ember, Hrozik HULK Gábor számára továbbra sem feltétlenül a súlyok jelentették a legnagyobb nehézségeket – holott ezek tömege az átlagember számára elképzelhetetlen –, hanem saját egészségi állapota. A múlt év végén például élet és halál között lebegett, és bár műtétre is vár, már a visszatérésen gondolkozott. 

Tavaly tavasszal is vandálok dúlták fel a DLSZ Arénáját

Remekeltek a dunaújvárosi versenyzők a tornászok országos diákolimpiai döntőjében, amelyet a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok tornacsarnokában rendeztek. A dunaújvárosi utánpótlás-tornasport erejét mutatja, hogy összességében az újvárosi fiatal tornászok – és kiváló felkészítőik – három arany-, öt ezüst- és három bronzéremmel zárták az országos diák­olimpia döntőjének küzdelmeit. 
A két legjobb magyar női pólócsapat remek meccset játszott az újvárosi uszodában. Mihók Attila csapata 8–6-os győzelemmel biztosította be, hogy ott lesz a magyar bajnoki döntőben. 

Számos fiatal tehetség vett részt az egyesületi toborzókon Fotó: Laczkó Izabella
Fotós: LI

Április 12-én kezdődött a Fabó Éva Sport­uszodában a 41. Arany Üst nemzetközi úszóverseny. Ezúttal csak jóindulattal nevezhettük nemzetközinek, mivel a koronavírus-járvány miatt csak egy szerb csapat érkezett Dunaújvárosba. De legalább meg lehetett rendezni a viadalt. 

A múlt év áprilisában az is előfordult, hogy a női póló döntőjében hazai medencében nem játszhatott örök riválisa, az UVSE ellen a DFVE. A bajnokságot végül a fővárosiak nyerték, ám az újvárosiak a vesztes bajnoki finálé ellenére is bizonyították: ott vannak a legjobbak között. 

Budapesten az Erzsébetvárosi SMTK adott otthont a diák I. korcsoportos (12–13 évesek) kötöttfogású országos bajnokságnak. A versenyt megelőző területi selejtezőkről 180 ifjú birkózó jutott be az országos bajnokságra. A ­DKSE és fiókszakosztályainak versenyzői sikeresen szerepeltek a selejtező fordulóban, hiszen 12 fővel kvalifikálták magukat. 

Ismét erős mezőny jött össze a járványhelyzet utáni első Arany Üst-versenyen Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/DH
Fotós: Zsedrovits Eniko

A férfiröplabda-Extraliga rájátszásában az 5–8. helyért játszott páros csata negyedik találkozóját elveszítette a Dunaújvárosi KSE együttese. Csütörtök este hazai pályán szenvedtek vereséget az újvárosiak, így összesítésben 3–1-re kikaptak az egyik fél három győzelméig tartó küzdelemben. 
Május A kiváló válogatott vízilabdázó, Gurisatti Gréta pályafutása talán legnehezebb pillanatait élte meg 2-án, hétfőn délután a Fabó Éva uszodában. Nem a medencében, hanem a parton, ott, ahol megható és szívbemarkoló pillanatok közepette tartotta elköszönő összejövetelét, miután tizennégy év után távozott a dunaújvárosi klubtól. 

Két bronzéremmel zárta a jeges idényt az Angels Jégkorong Sportegyesület, amely a közelmúltban egy újabb csapattal is gyarapodott. 
A férfiröplabda-Extraliga 7-8. helyért folyó párharcának negyedik felvonásában hazai pályán szenvedett vereséget a Dunaújvárosi KSE együttese. A Kistext viszont újabb győzelmével 3–1-re nyerte a párharcot, így az újvárosiak kiestek a legfelső osztályból. 

A Dunaújvárosi KSE sportolója, Mayer Gréta ezüstérmet nyert talajon a tornászok Várnában rendezett világkupaversenyén. 
Június Rendkívül sikeres ­tavaszi félévét koronázta meg a DKSE fiókszakosztálya, a Gurics György BDSE diákküldöttsége a csapatbajnokságon. A dunaújvárosiak számos ­érmet szereztek a seregszemlén. 

Gurisatti Gréta megható esemény keretében köszönt el nevelőegyesületétől Fotó: Laczkó Izabella
Fotós: LI

Egy XXI. századi kis helyi csoda részese volt az a több száz gyermek, szülő és érdeklődő, aki kilátogatott a városi tornacsarnokba. A DKSE tornászai két, a pandémia miatt kihagyott esztendő után mutatták be tudásukat egy gálaműsor keretében a tornacsarnokban. A rendezvényen megjelent dr. Mészáros Lajos, a választókerület országgyűlési képviselője, Motyovszki Mátyás, DMJV sportbizottságának elnöke, és Bükki Miklós, a Jövő Új-Városáért Egyesület elnöke. A tornagála díszvendége az Egyesült Államokban élő Supola Zoltán tornász Európa-bajnok volt. 

Ismét vandálok jártak a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Lorántffy iskola melletti műfüves pályáján. A tettesek által okozott anyagi kár mellett talán jobban fájt a szervezet vezetőinek az értelmetlen és érthetetlen rombolás. 

Búcsúzott az élvonaltól a dunaújvárosi röplabdacsapat Fotó: Laczkó Izabella
Fotós: LI


Újabb érmeket szereztek a magyar – s köztük az újvárosi – tornászok a koperi Challenge Világkupa második finálés napján. A felemás korlát és az ugrás után harmadik szerén, gerendán sem talált legyőzőre a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, aki így triplázni tudott. Mayer Gréta ugyanezen a szeren harmadik lett, talajon szintén harmadikként zárt, csakúgy, mint Balázs Krisztián, aki korláton lett harmadik. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában