Édesapjukkal együtt játszhatnak a pályán

Van egy nagyon különleges család a mezőfalvi felnőtt focicsapatban. Sági Józseféknél apa és fiai együtt, egy gárdában futballoznak. Többször előfordul az is, hogy mind a hárman egyszerre vannak a pályán. A 2022-es év záró bankettjén beszélgettünk velük. Először a legidősebb Ságit kérdeztük, miként alakult ez így? 

– Amikor már tudtam, hogy fiaim lesznek, akkor nagyon bíztam benne, követni fogják az apjukat. Valahol ez természetes, mert minden családban a hazulról hozott értékeket láthatjuk viszont a gyerekekben. Így van ez nálunk is. Legbelül mindig is tudtam, focizni fognak, és alig vártam, hogy felnőjenek a labdarúgáshoz. Öt-hat éves koruktól, azaz óvodás időktől edzésekre jártak. Jómagam 1982-ben kezdtem futballozni még Sárosdon az U14-ben. Edzőként Scheffer János egyengette a karrieremet. Mezőfalvára 1990 körül érkeztem az ifibe, ahol közel másfél évet töltöttem. Ezután kis szünet következett a családalapítás miatt. 1992-ben megszületett József fiam. A munka és a család miatt gyakorlatilag megszűnt egy időre a futball. Amint cseperedett a fiam és utánpótláskorú lett, onnantól egyre többet lehetett látni minket a pálya körül. Szép lassan részeseivé váltunk második fiammal is, és 2000 környékén már a gyerekekkel kezdtem újra a focit – emlékezett vissza. 

Akkor a harmadosztályú csapatban kapott lehetőséget Masinka Csaba edzővel. Később csak egy gárda maradt, így az első osztályba is belekóstolhatott. Ekkor már 32 éves volt, tehát nem a legfiatalabb a pályán. 35 évesen az öregfiúk korosztályban is cipőt húzott, sőt kispályán és a Multisteel együttesében is játszott. Ezekben az időkben összesen négy helyen számíthattak rá a játékostársak. 
– Jelenleg az öregfiúk csapatban Sárosdon vagyok, de mellette Mezőfalván is eljárok edzésre, mérkőzésekre. 52 évesen, ha nem is olyan intenzitással, mint fiatalabb koromban, de ugyanúgy oda kell tenni magam, ha még a pályán szeretnék maradni. Márpedig a mozgás, a foci fontos családi összetartó erő is egyben – mondta Sági József. 

A folytatásban a fiatalokat kérdeztük, elsőként azt, egyenes út vezetett-e a labdarúgáshoz a családi példa okán. 
Ifjabb Sági József: – Általában természetes, ha egy családban a fiúk az apjuk útját, hobbiját követik, hiszen ez a példa. Ennek ellenére személy szerint én a birkózással kezdtem. Persze ez is családi indíttatás, mert nagybátyám birkózott. Mellette megismerkedtem a futballal, majd eljött az az idő is, amikor döntenem kellett, melyiket folytatom tovább. Így maradt a foci – nyilatkozta. 

– Én már ebbe születtem bele – folytatta Roland, a legfiatalabb. – Igazából nekem már semmi más nem volt az életemben, csak a futball. Az óvoda óta a pályán töltöm a szabad­időm nagy részét. Természetesen, ha apával együtt vagyunk a csapatban, azért látjuk, meg halljuk is az iránymutatásait. Büszkék is vagyunk rá, és miránk is úgy néznek egy kicsit. Tehát sokat számít a jelenléte. 
A fiúknak felvetettük, van-e továbblépési lehetőség a fociban. Elmondták, korábban lett volna lehetőségük sportiskolába jelentkezni, de kimaradt az életükből. Így már biztosan hobbi szinten maradnak. Rengeteget számít, milyen a csapategység, milyen a hangulat. Szerencséjükre ebből a kettőből most egyik sem hiányzik Mezőfalván. Örömmel járnak edzésre és meccsekre. Az pedig csak hab a tortán, hogy apukájukkal együtt lehetnek a pályán!