Hiszek Benned sportprogram

2022.11.14. 21:53

Támogatás helyi sportegyesületeknek

A Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) az idei évben is meghirdette a Hiszek Benned sportprogramot, amelyen keresztül a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága az ország bármely területén működő kis és közepes sportegyesületek utánpótlásbázisának megtartását, vagy növelését kívánja támogatni a SOSZ közreműködésével.

Gallai Péter

A fiatalokkal foglalkozó Gurics BDSE is nyert

Fotó: Horváth László

Olyan projekteket támogat a program, amelyek a tehetség kiválasztásához és gondozásához kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálják, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges szakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, létesítményhasználat, sporteszközök beszerzései, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása. 

A hetedik ütemre meghirdetett 246 millió forintos keretösszegre 714 sportszervezet 837 szakosztálya összesen 2,2 milliárd forint értékben nyújtott be támogatási igényt – olvasható a SOSZ honlapján a pályázat eredményhirdetése alkalmából. Végül 374 sportszervezet részére ítéltek meg támogatást, amelyek között dunaújvárosi egyesületek is találhatóak. 
A nyertesek között van a Búvársuli SE, a Dunaújvárosi Asztalitenisz Sportegyesület, valamint a Gurics György Birkózó Diák Sportegyesület is. Előbbi két pályázó egyaránt félmillió forintos támogatást kapott, a Gurics BDSE pedig 600 ezer forintban részesült. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában