Vízilabda

2022.11.23. 21:05

Rangadót nyertek az Eger ellen

A bajnokság első rangadóját játszotta szerdán este hazai medencében a DFVE női vízilabda együttese az Eger ellen. Szoros első félidőt követően remek játékkal már öt góllal is vezettek a dunaújvárosiak, amiből egyet megőriztek a végére a másik BL szereplő magyar együttes ellen.

Gallai Péter

A két eddig hibátlanul teljesítő csapat a Bajnokok Ligája selejtezőjéből egyaránt továbbjutott, igaz, pihenni nem sok idő maradt egyik oldalon sem. Igaz, Mihók Attila vezetőedző még a nemzetközi meccsek előtt elmondta, olyan fizikális felkészítést kapott egylete, hogy inkább a mentális fittség ami fontos lehet.

A foci vb, vagy éppen a rossz idő otthon marasztaló volta ellenére szépen megtelt a lelátó az uszodában. A két mester, Mihók Attila és dr. Sike József öleléssel köszöntötte egymást, hiszen évekig együtt dolgoztak Dunaújvárosban. Szintén ellenfélként érkezett Szilágyi Dorottya, aki ismét a hevesiekhez igazolt, Szellák Csengével egyetemben.

DFVE – Eger 11-10 (2-2, 2-2, 5-2, 2-4)

DFVE: Aarts – Szabó 1, Dobi 1, Mahieu 2, Garda 2, Mucsy, Sümegi 3. Csere: Horváth, Jonkl 2, Kardos D., Somogyvári.

Eger: Kiss – Kékesi 2, Czigány 3, Parkes 2, Szellák, Szilágyi D. 1, Bódi. Csere: Jancsó, Borsi 2, Molnár, Katona, Szilágyi Sz.

Gól emberelőnyből: 4/9, ill. 2/8.

Gól ötméteresből: 2/3, ill. 0/0.

Sümegi szép góllal nyitotta a meccset, amire Czigány előnyből gyorsan válaszolt. Utána háromszor a kapufa mentett, egyszer a hazaiaknál, kétszer az Egernél. Sümegi megint utat talált a hevesi kapuba, de a negyed végén Parkes újra egalizált, majd a második felvonás elején fórból a vezetést is megszerezte csapatának. Jó védekezések után Mahieu remek bejátszás után egyenlített, aztán háromszorosan dolgozott meg a DFVE az újabb gólért egy támadáson belül, a két kapufa után ötméteresből Garda vette vissza az előnyt, 4-3. Kékesi azonban nem hagyta így menni a szünetre a dunaújvárosiakat.

Sümegi Nóra Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A fordulás után Borsi megint az Egert juttatta vezetéshez, de aztán a DFVE percei következtek. A védekezés még feszesebb lett, a blokkok a helyükön voltak, amikor kellett, Aarts hozta a védéseket, bravúrokat, egészen parádés hatvankét százalékra tornázta fel hatékonyságát. Támadásban pedig a gólszerzés minden műfaját bemutatta a Dunaújváros, centerből, előnyből és büntetőből is találat született. Utóbbit az a Garda vágta be a ficakba, aki korábban kihagyott egy ötméterest. A negyed végére is maradt a háromgólos hazai előny, így az utolsó etapra bizakodva fordulhatott Mihók Attila csapata.

Laura Aarts Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Főleg, hogy a védekezés még mindig remekül működött, Aarts továbbra is lehúzta a rolót (67 százaléknál tartott), így nem volt baj, hogy a támadásokból nem született gól. Egészen az ötödik percig, amikor Szabó is felavatta Kisst, 10-6. Innen már az egrieknek volt sürgős, de hiába, ha Mahieu úgy blokkolt, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, Jonkl pedig a gólszépségversenybe beszállva, kapufáról a vonal mögé vágódó lökettel ugrasztotta talpra a közönséget, 11-6. Két és fél perccel a vége előtt belefért egy kapott gól, gondoltuk, de miután Czigány gyorsan még egyet bevágott, miközben Mihók mester majd’ felrobbant, még nem dőlhettünk hátra. Főleg, hogy egy kontra után Szilágyi D. ejtette át a hazai kapust, 11-9. Mahieu ziccere kimaradt, és már csak fél perc volt hátra, és  a támadóidőt Kékesi kapufás góllal zárta. Tizenhárom másodperc maradt még a meccsből, de ez alatt már eldugták a labdát lányok, így behúzták az újabb sikerüket. A csapat embert próbáló hét után nagyot küzdve nyert, és a fiatalok is fontos szereplői voltak a meccsnek, azaz jó úton ját a fiatal együttes. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában