Kézilabda

2022.11.29. 09:47

Rácalmáson meccsel a DKKA

A DKKA vezetősége úgy döntött, hogy felnőtt csapatunk az évben hátralévő hazai rendezésű találkozóit a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban játssza.

dkka

A változás egyelőre biztosan két mérkőzést érint, a december 2-án 17 órától megrendezésre kerülő DKKA – NEKA találkozót, illetve a december 18-án, szintén 17 órától a DKKA - Siófok KC összecsapást.

A csarnok befogadóképessége 280 fő, azonban ebből a jegyek 10%-a szabály szerint a vendég szurkolókat illeti, így előreláthatólag nagyjából 250 hazai szurkoló tud majd a személyesen részt venni a mérkőzéseken.

A megvásárolt hazai szezonbérletek természetesen Rácalmáson is érvényesek, ezeket a férőhelyeket azonban a befogadóképesség maximalizálása okán előzetes regisztráció alapján tudják biztosítani. Arra kérik a bérlettel rendelkező szurkolókat, hogy a mérkőzések kapcsán az alábbi felületeken jelezzék, részt kívánnak-e venni a mérkőzésen. Szíves visszajelzésükre abban az esetben is számítanak, amennyiben esetleg nem kívánnak részt venni valamelyik találkozón.

  • DKKA - NEKA – bérletes regisztráció:

https://forms.gle/t3kJ2fqe7yuqbnHq8

  • DKKA - Siófok KC – bérletes regisztráció:

https://forms.gle/u8JhjXk4pXCNUhet9

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy mérkőzésjegy vásárlására a helyszínen korlátozott számban lesz csak lehetőség.

Szurkolóink megértését és együttműködését előre is köszönjük! Akadémiánk vezetősége dolgozik a megoldáson, reméljük, ez a helyzet csak átmeneti.

Forrás: dkka

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!