Tenerife

2022.11.04. 19:45

Huszonötig jutott a női pólócsapat

SzSz

Máté Zsuzsanna négy gólt szerzett pénteken Fotó: MVLSZ

Amint az előre borítékolható volt, a Világliga Szuperdöntőjének csoportmeccseit gólzáporos sikerrel zárta pénteken a magyar női vízilabda-válogatott Új-Zéland ellen. 

Magyarország–Új-Zéland 25–9 (5–2, 8–5, 5–1, 7–1) 

Gólszerzők: Gurisatti 6, Faragó, Hajdú, Máté 4–4, Parkes, Vályi 2–2, Keszthelyi, Leimeter, Pőcze 1-1, illetve: Houghton 3, Nicholson 3, Quin 2, Milicich 1. 

Bíró Attila szövetségi kapitány így értékelte a találkozót a magyar szövetség hivatalos honlapján: „Nem tettünk különbséget az ausztrál, a spanyol és az új-zélandiak elleni mérkőzés között, mindent ugyanúgy csináltunk. A cél a kötelező győzelem volt, amit szép gólokkal teljesítettünk. Egy-két kiugró egyéni teljesítményt láttam, jó néhány fiatal játékosunk bizonyított ezúttal is. Akadt, amikor fel kellett emelni kicsit a hangom a védekezés miatt, a könnyen szerzett gólok okán az első félidőben hajlamosak voltunk hátul belealudni egy-egy szituációba – ezt jól használta ki az ellenfél, amely játéktudásban nyilvánvalóan ebből a mezőnyből lefelé lóg ki, ugyanakkor van olyan szintű csapat, hogy ezeket a hibákat kihasználja. A második félidőre rendeztük a sorokat a védekezésben is, elégedett vagyok. Várjuk az amerikaiak elleni meccset nagyon – meglepetés lenne, ha nem velünk játszanánk” – mondta a kapitány”.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában