A legjobbak között

2022.11.29. 21:49

Az országos bajnokságon közel félszáz dobogó a Búvársulitól

Híradásunk nem az első és remélhetőleg nem is az utolsó a búvárúszók eredményeiről, amit mindig örömmel teszünk közzé. Annál is inkább, mivel rendkívül sikeres sportágról van szó, amely méltán emeli a dunaújvárosi szakembereket és versenyzőket a legjobbak közé.

Horváth László

Gurisatti Róbert edző okkal lehetett büszke és elégedett sportolói teljesítményével a hazai megmérettetésen

Fotós: Búvársuli SE

A Fabó Éva Sport­uszodában rendezték meg november harmadik hétvégéjén az országos bajnokság aktuális fordulóját, s a Búvársuli SE úszói ezúttal is szép számmal növelték éremgyűjteményüket. A programról és a csapatról Gurisatti Róbert edző adott tájékoztatást. 

– Nagyon szép évet zárhatunk majd, amihez még hozzájön egy kecskeméti verseny, és a Dobó Kupa, de ez utóbbi még kérdéses. Hazai környezetben azonban fantasztikus eredményekkel zárhattunk. Elég nehezen indult egyébként az őszi szezon. Eredetileg két országos bajnokság volt tervezve három-három korosztálynak átfedéssel. Mivel ekkor még nem voltak ismertek az uszodák működési feltételei és időpontjai, így egyre szerveztük át a versenyeket. Súlyosbította a helyzetet, hogy az egyik három héttel korábban lett volna, a másik pedig december közepén. Nem merte senki bevállalni, ezért előrébb lett hozva – mondta. 

Megjegyezte, a baj csak az ebben, hogy az első három korosztálynak három héttel később indultak a felkészülések. A többinek pedig hattal előbb. Alapos munkát adott így az edzések szervezése. Szerencsére a dunaújvárosi csapat egészen jól vette az akadályt. Például Papp Norinának másfél hét egy külföldi út miatt is kiesett. Ennek ellenére a legeredményesebb versenyző lett korosztályában. Többen egyéni csúcsaikat javították meg, valamint csapatban az ötödikként végeztek. 

– Külön dicsőség a gyerekeknek, hogy a rajt-érem arányban magasan a Búvársuli nyert! Kilencvenkilencből nekünk 46 érem jutott. Más kétszázból szerez hetvenet. A továbbiakban az ob után volt egy kis pihenő, de ezt követően újra vízbe ugrunk, mert a jelenlegi bizonytalan helyzetben szeretnénk az uszoda nyitvatartását teljes mértékben kihasználni. A jövőt illetően nagyon sok a kérdés, hogy januártól mi lesz? Uszodák nélkül egészen biztosan vége a vizes versenysportágaknak – tette hozzá. 
Ami pedig a versenyt illeti, 260 versenyző indult a Búvársuli SE által rendezett megmérettetésen. A cápa, gyerek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt kategóriában álltak rajthoz uszonyos gyorsúszás és uszonyos felszíni úszásnemben, valamint búvárúszás számokban. 

A Búvársuli SE húsz versenyzője összesen negyvenhat érmet szerzett, amelyből tizenöt arany és országos bajnoki cím. Ezen felül tizenhat ezüst- és tizenöt bronzérem gazdagította a kollekciót. Papp Norina pedig, mint már említettük, a serdülő korcsoportban elnyerte a legeredményesebb versenyző díját is. 

A részletes eredmények. 
Cápa korcsoport. Majsai Eliz: 3 aranyérem. Takler Tímea: 3 ezüst, 1 bronz. Kéri Dániel Dusán pontszerző. 
Gyerek kategória. Aszlajov Alexander: 3 bronz. Fodor-Nagy Edvin: 1 arany. Borbé Csenge pontszerző. 
Serdülő kategória. Papp Norina: 4 arany és 1 ezüst. Nagy Boróka: 1 bronz. 
Ifjúsági kategória. Németh Nóra 3 arany, 1 ezüst. Szabó Flóra: 1 arany, 1 ezüst, 3 bronz. Kövesdi Csenge: 1 arany, 4 ezüst. Aszlajov Attila: 1 arany, 1 ezüst, 2 bronz. Csepecz Zsolt: 1 bronz. Gurisatti Róbert, Palkó Jázmin és Szabó Zsombor Antal pontszerző helyen végzett. 
Junior korcsoport. Tamás Dávid: 2 ezüst, 1 bronz. Hetyei Imre Gábor: 1 bronz. 
Felnőtt. Farkas Botond: 2 ezüst, 2 bronz. Berekméri István pontszerzőként zárt. 
4x100 méteres uszonyos felszíni női váltó: 1. helyezett Szabó Flóra, Kövesdi Csenge, Papp N., Németh N. 
4x200 méteres uszonyos felszíni női váltó: 1. Szabó Flóra, Kövesdi Csenge, Papp Norina, Németh N. 
4x100 méteres uszonyos gyors mix váltó: 2. Gurisatti R., Szabó F., Aszlajov A., Kövesdi Cs. 
4x50 méteres uszonyos felszín mix váltó: 1. Gurisatti R., Szabó F., Aszlajov A., Németh N. 
 

Világtalálkozóról hozták az érmeket és az országos csúcsot

A fiatal uszonyosúszók IX. Világtalálkozóját a hétvégén rendezték Kecskeméten, a kétnapos megmérettetésen ötven klub és tizennégy nemzet vett részt 16 év alatti versenyzőivel. Idén először Kuvaitból, Egyiptomból, Tunéziából és Jordániából is érkeztek fiatalok. A több mint háromszáz induló között hatan a Búvársulit képviselték. A megnyitón jelen volt Alexandros Xiarcos, a Nemzetközi Uszonyosúszó Bizottság elnöke, Papp Gábor, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke, dr. Szeberényi Gyula Tamás ország­gyűlési képviselő is. A Búvársuli három aranyéremmel zárt, Németh Nóra és a duplázó Kövesdi Csenge révén. Ezüstöt szerzett a Gurisatti Róbert, Kövesdi Cs., Csepecz Zsolt, Szabó Flóra alkotta váltó. Bronzéremmel zárt Németh Nóra, Szabó F., Gurisatti R. A legfiatalabb versenyző, a 7 éves Majsai Eliz 100 és 200 m uszonyos gyorson országos csúcsot úszott, ezzel megdöntve a 2014-es eddigi legjobb időt. 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!