A magyar válogatott a 9-12. helyért játszik jövőre

2022.11.12. 20:00

Az egykori „gorilla” keserédes debütálása a nemzeti csapatban

A magyar amerikaifutball-válogatott két vereséggel csak a 9-12. helyért küzdhet az IFAF A csoportos Európa-bajnokságon. Így keserédesre sikerült az egykori „gorilla”, Hegedűs Máté irányító bemutatkozása a nemzeti csapatban.

Morva Dávid

Fotó: facebook

Mielőtt az egyszerű fotelszurkoló legyintene az eredmények láttán – Ausztriától idegenben 41–0, Franciaországtól pedig hazai pályán 9–2 arányú vereséget szenvedtek a mieink –, jegyezzük meg: a magyar csapat tavaly a korábbi dunaújvárosi sikeredző Grátz Vilmos irányításával kivívta a jogot, hogy a legmagasabb, az A jelű csoportban szerepeljen a 2022/2023-as idényben. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a kontinens legjobb 12 csapata közé került a magyar válogatott is.

A lebonyolítás szerint a legjobb tizenkét nemzetet hármas csoportokba sorsolták, ahol a résztvevők körmérkőzéseket játszottak. Az így kialakult sorrendet követően pedig minden csapat számára következik a playoff. A négy csoportelső játszik az 1-4, a csoportmásodikok az 5-8, a csoportharmadikok (tehát a mieink is) a 9-12. helyért. A rájátszást egyébként majd jövőre, 2023-ban tartják meg.

Fotó: Mafsz.org
Fotó: Mafsz.org
Fotós: Norbert RADO

 A csoportmeccseken egy, Dunaújvároshoz köthető játékos vett részt: ő Hegedűs Máté, aki korábban a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz irányítója volt, s aki most debütált a nemzeti csapatban. Máté a franciák elleni találkozót követően nyilatkozott.

 Nem szokványos meccset játszottunk a franciák ellen, sajnos kikaptunk 9–2-re. Belülről azt éreztem, hogy többször is megnyerhettük volna a találkozót, rengeteg olyan alkalom volt, amikor egy-egy lépés hiányzott. Nagyon frusztráló így kikapni. Az osztrák meccshez képest sokkal jobban játszottunk, mind az offense, mind pedig a defense, de össze kell csiszolódni.

 Az irányító a „sógorok” elleni vereség alkalmával mutatkozott be, ahol egy negyedet játszott. A gallok ellen azonban nem csak kezdett, de végig is játszotta a találkozót.

A válogatott csapat a franciák elleni mérkőzést követően
Fotós: Norbert RADO

 A két meccs között volt egy edzés, ahol azt éreztem, hogy kezdő lehetek, majd a mérkőzés előtt Dan Pippin vezetőedző kijelentette, hogy ténylegesen én fogok kezdeni. Hatalmas élmény volt játszani a válogatottban, főleg egyből az A csoportban szerepelni

mesélt válogatottbeli élményeiről a quaterback, aki Grátz Vilmos keze alatt még Dunaújvárosban játszott, így némi párhuzamot vont a két edző munkamódszere között.

Mindketten nagyon jó edzők, Vili sokat foglalkozott velem, amikor 4-5 éve odakerültem Dunaújvárosba. Dan Pippin más kávéház. Amerikai edzővel, játékossal együtt készülni vagy az ő keze alatt játszani teljesen más. Szoktam is mondani, hogy amíg mi játsszuk a focit, addig ők élik. Azt hiszem, ezzel lehet leírni legjobban a különbségeket. Még mindig ég benne a tettvágy és a tűz, elképesztő. Annyira amerikai feelinget tud adni az edzéseknek, nagyon inspiráló és motiváló. Örülök annak, hogy jövőre is ő lesz az edző, vele a határ a csillagos ég

 - zárta mondandóját az irányító.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában