Röplabda

2022.10.16. 19:23

Végül vidáman szállhattak ki ebből a hullámvasútból

A röplabda NB I alapszakaszának harmadik fordulójában a Dunaújvárosi KSE együttese szombaton este a TFSE vendégeként lépett pályára. Az újvárosiak hatalmas csatában, ötjátszmás küzdelemben megnyerték az összecsapást.

Gróf András

Tóth Kristóf akcióban – a DKSE ötjátszmás csatában tudott győzni szombaton

Fotó: Laczkó Izabella

Az első játszmában sokáig felváltva estek a pontok, de a játékrész közepén ötpontos előnyre tettek szert a vendégek, amiből négyet meg is tartottak a végéig. A második szettben végig a fővárosiak játszottak előnyben, így egalizálták az állást. A harmadik játszma fordulatos küzdelmet hozott, de végén a hazaiak örülhettek. A negyedik felvonás hajrájában jól koncentráltak a DKSE játékosai, így sikerült egyenlíteniük. A döntő szettben már egyértelműen az újvárosiak akarata érvényesült. 
 

TFSE–Dunaújvárosi KSE 2:3 (-21, 21, 23, -21, -11) 
TFSE: Márton M., Czita, Merkler, Együd, Tóth M., Szappanos, Szabó B. (liberó). Csere: Fenyő, Nagy T. (liberó), Gyenes, Füzék, Arató. Vezetőedző: Lónárt Péter. 
DKSE: Winter, Tóth K., Laczi, Bohdan, Pavliuk, Gőczi, Kuti M. (liberó). Csere: Kisházi, Herceg, Pintér B., Vida. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor. 
 

Lónárt Péter: - Nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Ez az az út, amire ráléptünk, és követünk. Sajnálom, hogy elszalasztottunk egy lehetőséget, de örülök az egy pontnak, egyben gratulálok a Dunaújvárosnak. 
Tomanóczy Tibor: – Egy igazi hullámvasút volt a mai mérkőzés. Voltunk a pokolban a mérkőzés közben, de a mennybe értünk a végére. A TFSE ma igazán bátran és felszabadultan játszott. Mi az egész mérkőzés alatt szaladtunk az eredmény után. A szettek közben 4-5 pontos hátrányokat kellett ledolgoznunk, ami igazán idegőrlő volt. Ilyen fiatal csapatnak, mint a miénk az elejétől a végéig koncentráltan kell játszani különben a figyelmetlenség megbosszulja magát. Ez a mérkőzés jól megmutatta, milyen úton kell tovább haladnunk. 
További eredmények: MEAFC-Miskolc–Dág KSE 3:0, Vidux-Szegedi RSE–Szolnoki RK 3:0). A Gamma Party.co együttese szabadnapos volt. 
Az állás: 1. Vidux-Szegedi RSE 6 pont, 2. MEAFC-Miskolc 6 pont, 3. Dunaújvárosi KSE 6 pont, 4. Dág KSE 5 pont, 5. TFSE 4 pont, 6. Gamma Party.co 0 pont, 7. Szolnoki RK 0 pont. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában