Vízilabda

2022.10.25. 22:13

A DFVE két játékosával készül a női válogatott

A magyar női­vízilabda-válogatott elkezdte a felkészülését a tenerifei világliga-szuperdöntőre, amelyen nyolc együttes vesz részt.

Gallai Péter

Garda Krisztina az egyik, aki készül a szuperdöntőre

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Bíró Attila szövetségi kapitány hétfőn kezdte meg a felkészülést, egyelőre húsztagú kerettel. Ebbe a dunaújvárosi klub két játékosa, Garda Krisztina és Mahieu Geraldine kapott helyet. 
A keret délelőttönként a ­BVSC uszodájában, délutánonként pedig a margitszigeti Hajós-uszodában készül. A programban edzőmeccsek is szerepelnek az FTC-vel és az Universiade-válogatott keretével. Utóbbi csapat – és egyben a B válogatott – szintén összetartáson vesz részt, ide a ­DFVE-ből Dobi Dorina, Mucsy Mandula, Szabó Nikolett, Sümegi Nóra és Maczkó Lilla került be. 
Miként Bíró Attila fogalmazott az mvlsz.hu-n: – Rövid, de a megszokott módon kompakt felkészülésünk lesz a napi két edzéssel, a szárazföldi és a mentális felkészüléssel. A keretet fiatalok, köztük olyanok is, akik még nem voltak közöttünk – gondolok itt Torma Lucára, Hajdú Katára és Baksa Vandára – és a rutinos, jól ismert játékosok elegye alkotja. A fiatalokat szeretném közelebbről megismerni, nekik elsősorban a jövő válogatottjában lehet majd szerepük, ugyanakkor sohasem zárok ki semmit, ha valaki bizonyít, bármikor megkaphatja az esélyt. Avagy a hétvégi 15-ös utazó csapat kijelöléséig bármi megtörténhet. 
Tekintettel arra, hogy a sorozat előző kiírásában döntőt vívott Athénban a válogatott, a mester ezúttal sem szeretné alább adni: – Azt mondtam a lányoknak, hogy kis kavicsokért nem indítjuk be a betonkeverőt. Keszthelyi Rita visszatérésével nyilvánvalóan sokat erősödtünk az Eb-csapathoz képest, a tervünk egyértelmű: jelezni ismét az ellenfeleinknek, hogy komolyan kell velünk számolni. Olyan játékot várok a csapattól, amellyel bizonyítjuk, hogy a jövő évi világbajnokságon az olimpiai kvalifikációt jó eséllyel megszerző együttes vagyunk. Jó évzáróban bízunk. 
A klub több korosztályos válogatottja szintén összetartáson vesz részt. Az U16-os csapat szombaton és vasárnap a Margitszigeten dolgozik, a ­DFVE-t Eikel Anna, Kardos Dominika és Kardos Laura képviseli. Az U14-es együttes szintén ezen a két napon edz a ­BVSC uszodában és a Duna Arénában. Dunaújvárosból Husvéth Nóra, Erdélyi Janka, Karancsi Réka, Szalai Szimonetta, Lang Fanni, Zsók Fanni, Lipták Flóra, Doma Emma. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában