Labdarúgás

2022.09.27. 22:41

Szerdán itthon játszik bajnokit a DFC

Az NB III. közép csoportjának hétközi fordulójában hazai környezetben lép pályára a Dunaújváros FC labdarúgócsapata. A Szekszárdi UFC elleni találkozó ma 16 órakor kezdődik a Dunaújváros Stadionban.

Gróf András

Csiki Norberték már a tizedik fordulót játsszák

Fotó: Laczkó Izabella

A Dabason aratott vasárnapi magabiztos győzelmet követően egyértelműen a győzelem igényével lép pályára az újvárosi együttes. Amennyiben meg tudják ismételni a legutóbbi produkciót, akkor borítékolható a siker. A DFC keretéből ezúttal biztosan hiányzik majd Irimiás Gergő, aki az előző körben begyűjtötte az ötödik sárga lapját, így kénytelen kihagyni ezt a meccset. A Szekszárdi UFC gárdája jelenleg a tizedik helyen áll a bajnoki tabellán. Mérlegük négy győzelem, egy döntetlen és négy vereség. Legutóbb hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedtek a Ferencvárosi TC második számú együttese ellen. A tolnaiak eddigi produkciója alapján nem számíthatunk gólzáporos mérkőzésre, hiszen két találatnál többet nem rúgtak, igaz nem is kaptak az ősszel. A legeredményesebb támadójuk Csernik Zsombor, aki az eddigi kilenc összecsapáson négy alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A vendégeknél is lesz egy hiányzó, hiszen a Fradi ellen Rácz Áron piros lapot kapott. 
A tizedik forduló további párosítása a következő: Kecskeméti TE II–Szolnoki MÁV FC, Majosi SE–Hódmezővásárhelyi FC, Budapest Honvéd-MFA II–METON-FC Dabas SE, Ferencvárosi TC II–­ESMTK, MTK Budapest II–Makó FC, Paksi FC II–Bánk-Dalnoki LA, Monor–Iváncsa KSE, Ceglédi VSE–Újpest FC II. A PTE-PEAC–Balassagyarmati VSE találkozó elmarad, mivel a balassagyarmatiak visszaléptek a bajnokság további küzdelmeitől. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában