Torna

2022.09.27. 21:50

Kovács Zsófia nem kockáztat, visszalép a vk-tól

Huszonhét ország százhárom versenyzője méri össze a tudását hétvégén Szombathelyen a torna challenge világkupán, amit az Aréna Savaria sportcsarnokban rendeznek – közölték kedden sajtótájékoztatón a szervezők. Pénteken délután a nők és férfiak kvalifikációira kerül sor, szombaton és vasárnap a női és a férfi szerenkénti döntőket tartják meg.

MTI/Gallai Péter

A DKSE kiválósága nem lép a szerekhez Szombathelyen

Fotó: FI/NS

Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára elmondta: évente hat-hét torna világkupát rendeznek, amelyekre minden évben pályázni kell a nemzetközi szövetséghez, de Magyarország már a 2023-as challenge világkupa rendezési jogát is elnyerte, így a sorozat tovább folytatódik. Hozzátette: a hétvégi versenyen népes nemzetközi mezőny indul, olimpiai érmeseket, világbajnokokat és világbajnoki helyezetteket is láthat majd a közönség. 
Bejelentette: a várakozásokkal ellentétben nem indul Szombathelyen a DKSE kiválósága, Kovács Zsófia, aki a múlt heti párizsi világkupaverseny előtt kisebb sérülést szenvedett, és edzőjével, Trenka Jánossal, valamint a szövetséggel konzultálva úgy döntött, inkább az októberi világbajnokságra koncentrál, nem kockáztat egy újabb sérülést. 
Ám így sem maradunk dunaújvárosi indulók nélkül, ugyanis a magyar csapat tagjaként a szerekhez lép Mayer Gréta és Makovits Mirtill, illetve a lehetőséget kihasználva, versenyen kívül Makai Lilla. Azt még nem tudni, hogy Kovácsot helyettesíti-e valaki a megmérettetésen, vagy a versenyen kívül induló két lány közül lép előre valaki. 
Berki Krisztián olimpiai bajnok, a szövetség sportigazgatója hangsúlyozta: Szombathelyre mindig örömmel jönnek a tornászok, mert a város és az Aréna Savaria páratlanul jó feltételeket nyújt a versenyzéshez. Kiemelte, bízik benne, hogy a magyar csapat jól szerepel majd és érmeket is szerez. 
Kalmár Attila, a verseny technikai hátterét biztosító Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett: Szombathelyen 17 éve rendeznek minden évben torna-világversenyeket, 2006 óta töretlen az együttműködés cégük, a Magyar Torna Szövetség és a versenynek otthont adó város önkormányzata között. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában