Viszontlátogatás a Podravkához

2022.08.09. 20:06

A héten újabb két felkészülési mérkőzés vár a DKKA csapatára

GP

A csúcsterhelés után kicsit könnyebb az edzésmunka Fotó: SzZsE

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Az első két edzőmérkőzést követően a héten újabb két felkészülési találkozó vár a Dunaújvárosi Kohász kézilabdázóira, Rapatyi Tamás gárdája csütörtökön és pénteken ismét a horvát Podravka Vegeta csapatával találkozik, ezúttal idegenben. 
A dunaújvárosi mérkőzések a legintenzívebb edzések után jöttek a lányoknak, akiknek teljesítményével és hozzáállásával a mester igen elégedett volt. Ugyan számára az eredmény ilyenkor másodlagos, de azért emlékezzünk rá, az első meccset a DKKA nyerte két góllal, a másodikat eggyel a Podravka. 
– Biztató, hogy így teljesítettünk az erősebbnek és összeszokottabbnak tartott horvátok ellen, főleg hogy sok új játékosunk van, akikre korábbi csapatukban nem biztos, hogy ekkora feladat hárult, de ezt most fel tudták vállalni, aminek örülök. Annak is, hogy a lányok kezdik megtalálni a saját helyüket, és fel tudtuk venni a harcot a Podravka ellen. A csúcsterhelés után ez a hét munka szempontjából kicsit könnyebb, a korábban szerzett tapasztalatokat dolgozzuk fel, és gyakoroljuk, hogy minél jobban összeálljon a védekezés és a támadás – mondta Rapatyi Tamás. 
A DKKA a horvátországi meccsek után legközelebb augusztus 17-én játszik edzőmeccset, akkor a Mosonmagyaróvár vendége lesz. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában