Bajnoki rajt

2022.08.28. 17:38

Sikeréhesen várja a holnap induló új bajnoki szezont a Dunaújváros Futsal

Holnap este a férfi futsal NB II nyugati csoport első fordulójában a házigazda Dunaújváros Futsal az előző szezon alapszakaszgyőztesét fogadja. Fegyelmezett és lelkes játékkal Tóth Árpád csapata pontot, pontokat szerezhet az Újpest ellen.

Balogh Tamás

Hazai pályán otthon tartaná a bajnoki pontokat az újvárosi futsalcsapat ma este az újpestiek ellen

Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A bajnoki rajt előtt Zemankó Zoltán, a Dunaújváros Futsal vezetője lapunknak kifejtette: 
 

Zemankó Zoltán klubvezető bízik a csapat fejlődésében
Fotós: Balogh Tamás

– Most, a szezonkezdés előtt még nem vagyunk tökéletesek, ám sokkal rendezettebbek és szervezettebbek lettünk, mint az elmúlt szezonban voltunk. Ez annak köszönhető, hogy sikerült egy kicsit megerősítenünk a stábot. A menedzsmentnek pedig a nyugodt munka feltételeit biztosítania. Mindezek hatására elszántabbaknak és motiváltabbaknak láthatjuk a játékosainkat a korábbinál. Az előzetes várakozások tekintetében óvatosan fogalmazunk, hiszen nem szeretnénk nyomást helyezni a játékosokra. Mindenképpen szeretnénk jobban szerepelni, mint az előző szezonban. Tavasszal a nyugati csoport felsőházban akarjuk folyatni a bajnokságot. A szervezettségünk és a megváltozott edzésmunka magában hordozza ennek a lehetőségét. A jelenlegi játékoskeretünk erőssége nagyon hasonló ahhoz, mint amilyen a tavalyi szezon vége felé volt. 
Mindezzel kapcsolatban Tóth Árpád, a gárda nyáron kinevezett új vezetőedzője elmondta: 
– A keretünk még nem végleges, terveink szerint szeretnénk még egy-két embert igazolni, hogy mélyebb legyen a merítési lehetőség. Dobrovitz Zoltán és Váradi Kornél folyamatosan a felnőttedzéseket látogatja, és reméljük, a jövőben még több fiatal tud csatlakozni majd az első csapathoz. 
 

Csányi Dávid csapatkapitány a nyári felkészülésről is beszélt a DH-nak: 
– Új edző érkezett a csapatunk élére, ami mindig új dolgokat, kihívásokat hoz magával. A közös gyakorlások során a legnagyobb hangsúlyt az új taktikai elemek gyakorlása kapta. Még azért kell egy-két mérkőzés, és mindenki ismerni fogja a másik helyezkedését, mozgását. Úgy érzem, a csapategységünk rendben van, az öltözői hangulatra nem lehet panasz! A hétfői találkozóval kapcsolatban, a tavalyi alapszakasz győztesét fogadjuk ma este. Az UTE egy kiváló együttes, de úgy gondolom, ha az edzőmeccseken mutatott fegyelmezett játék jellemez majd minket, akkor pontot vagy pontokat tudunk szerezni! Ebben nagy segítségünk lehet a hazai pálya! Remélem, sokan kilátogatnak majd az egyetemi sportcsarnokba! 
 

Igazi rangadónak ígérkezik tehát a holnap este 19 órakor kezdődő bajnoki rajt, hiszen mindkét fél bizonyítani akar majd. A vendégek azt, hogy ebben a szezonban legalább olyan jók lesznek, mint tették azt az előző kiírásban, a hazaiak pedig azt, hogy nemcsak a naptárt cserélték újra, hanem a játékukat is. 
Az NB II nyugati csoportjában már egy találkozót le is játszottak augusztus 26-án. 
A szombathelyi Haladás VSE második számú csapata 2–2-re végzett hazai környezetben a TFSE gárdájával, úgy hogy a vendéglátók a 40. percben egyenlítettek Vatamaniuc-Bartha Dávid góljával. 
Az 1. forduló további meccsei: Tihanyi FC – Szigetszentmiklós, PTE-PEAC – Nagykanizsa, Mad Dogs Futsal – Tolna-Mözs, Asterix Érd – Hidegkúti SC. 
A Dunaújváros Futsal a második fordulóban a Tolna-Mözs vendégeként lép pályára 20 órától a Tolnai Városi Sportcsarnokban. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában