Női torna Eb

2022.08.11. 17:46

Kovács Zsófia: Nagyon el vagyok keseredve

duol.hu

Fotós: Domotor Csaba

A tornászok női felnőtt és junior Európa-bajnokságán Münchenben a selejtezőben két forduló után Kovács Zsófia egyéni összetettben a harmadik, a Bácskay Csenge, Székely Zója, Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill összeállítású női válogatott a csapatok között szintén a harmadik, míg a szerenkénti finálékba való bejutás szempontjából Kovács Zsófia ugráson az első, talajon a második, felemáskorláton az ötödik, Bácskay Csenge ugráson a második, míg Mayer Gréta gerendán az ötödik helyen áll.
A Bácskay Csenge, Székely Zója (Postás SE), Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill (DKSE) alkotta felnőtt női tornászválogatott a 2. csoportban kezdte meg szereplését a müncheni Európa-bajnokság selejtezőjében csütörtökön. A selejtező komoly téttel bír, ugyanis ez alapján hirdetik ki az egyéni összetett eredményét, illetve az itt elért pontszámok szerint alakítják ki a szerenkénti (8 tornász, de országonként csak két fő) és a csapatdöntőket is. A selejtezőben csapatonként az öt főből négy tornász mehet fel egy-egy szerre, amelyekből a legjobb három pontszámot veszik alapul. A csapatfináléba a legjobb nyolc nemzet kerül be, ahol már csak 3 tornász mutathatja be gyakorlatát egy szeren, és mind a három eredmény számít.
A magyarok gerendán kezdtek, ahol Mayer Grétán kívül szinte mindenki rontott, Kovács kétszer is lesett. Mayer 12.833 ponttal két forduló után az 5. helyen áll. Az együttesnek sikerült talajra összeszednie magát, ahol három versenyző mutatkozott be – Makovits, Kovács és Mayer -, így csapat szempontjából mind a három pontszám számított. A gyakorlatok jól sikerültek, olyannyira, hogy a kétszeres Európa-bajnok Kovács jelenleg új gyakorlatával, 13.433 ponttal a második, míg Makovits 12.700 ponttal a 9., első számú tartalék helyen áll a második csoport után. Szintén remekeltek Kovácsék ugráson, ahol a szerfináléba jutás szempontjából Kovács és Bácskay ugrott kettőt. Kovács 13.816 ponttal az első, Bácskay 13.200 ponttal jelenleg a második a rangsorban a két csoport után. Az utolsó szeren, felemáskorláton ismét hibák következtek. A keddi pódiumedzésen kisebb bokasérülést szenvedett Eb-ezüstérmes Székely Zója csak itt szerepelt – eredetileg négy szeren indult volna –, rontott, és 12.466 pontra értékelte a zsűri gyakorlatát. A szer Eb-aranyérmese, Kovács, a leugrásban letette térdét, így az egyébként jól kivitelezett, magas kiindulójú gyakorlata 13.366 pontot ért, ezzel jelenleg az ötödik.
Az egyéni összetett szempontjából Kovács a harmadik (52.765), Mayer (50.066) a 11. pozícióban található, míg a Bácskay Csenge, Székely Zója, Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill összeállítású csapat a nemzetek versenyében 153.496 ponttal jelenleg harmadik.
Még két csoport hátra van, az egyéni összetett végeredménye, illetve hogy ki, melyik szeren jut fináléba, és hogy a magyar együttes bekerül-e a csapatdöntőbe, csak 20 óra után derül ki.
A magyarok pontszámai:
Kovács Zsófia -  gerenda 11.900, talaj 13.433, ugrás: 1.14.066, 2. 13.566 – 13.816, felemáskorlát 13.366, összetett: 52.765
Mayer Gréta – gerenda 12.833, talaj 12.700, ugrás: 1.12.933, felemáskorlát 11.600, összetett: 50.066
Makovits Mirtill – gerenda 11.400, talaj 12.033, ugrás: 1.12.100, felemáskorlát 13.066, összetett 48.599
Bácskay Csenge – gerenda 11.133, ugrás: 1.13.300,2. 13.100 – 13.200
Székely Zója – felemáskorlát 12.466

 

Kovács Zsófia: Nagyon el vagyok keseredve. Igazából most sem tudom megmondani, mi volt gerendán, az átlagosnál jobban izgultam, de nyilván nem ezért történt. Nem is tudom, volt-e olyan verseny, hogy kétszer is leestem. Ez kezdésnek nagyon rosszul esett, de próbáltam kizárni, és a következő szerekre koncentrálni, ebben edzőm, Trenka János is sokat segített. A talajnak és az ugrásnak nagyon örültem, mert szépen megcsináltam. Aztán megint nem tudom, mi történt korláton, mert egy aránylag jó gyakit csináltam, a végén viszont tettem bele egy plusz kört, nem értem miért, mert rendben volt az utolsó elemem is, ez egy felesleges kör volt, meg is zavart kicsit, így a végére nem sikerült a leugrás. Nagyon bánt ez az egész, szomorú vagyok, a kedvenc szerem, a felemáskorlát és az összetett miatt is, most össze kell szednem magam lelkileg. Szeretnék itt maradni a verseny végéig, és megvárni a végeredményt, nagyon reménykedem abban, hogy az ugrás és a talaj döntő összejön.

Draskóczy Imre, női szövetségi kapitány: Ötven százalékos volt minden szempontból ez a mai nap. Az ugrás és a talaj kifejezetten jól sikerült, a gerenda és a felemáskorlát viszont a várakozástól elmaradt, a gerenda kifejezetten nem jött össze, de a felemáskorlát se úgy ment, ahogy szerettük volna. Gerendán kezdtünk, sajnos a lányok erre rá stresszeltek, és ezt a gerendakérdést nem tudták kezelni.

Altorjai Sándor, csapatvezető: Nem vagyok boldog, gerendán ott hagytunk 3 pontot, felemáskorláton is 2 pont ott maradt, csapattal is előrébb lehetnénk, Kovács Zsófi esetében pedig az egyéni összetettről nem is beszélve, megcsinált gyakorlatokkal most 3 szeren vezetne: gerendán, korláton és ahogy jelenleg áll is, ugráson. Nagyon nem tudok mit mondani, meg kell várni a következő két fordulót, hogy ez mire elég, talajon és ugráson valószínűleg ott lesz a fináléban, felemáskorláton nem valószínű, hiszen most ötödik. Pedig ebben a gyakorlatban benne volt a 14.800, mert a leugrás hiba durván 1-1.2 pont levonás volt. Ha a csapatot megnézzük, akkor a 3. fordulóban három ellenfél van, a negyedikben minimum négy, úgyhogy nem lehet tudni, mindenki ronthat, de ha nem lesz hiba náluk, akkor nem valószínű számunkra a nyolcas csapatfinálé. Egy jó magyar csapatnak, ha meglett volna szerenként a három gyaki, sétagalopp lett volna a csapatdöntő. Egyáltalán nem örülök, megmondom őszintén, jobbat vártam.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában