Dunaújváros

2022.08.17. 21:17

Kézilabdával emlékeztek Horváth Nikolettre

SzSz

Hasznos mérkőzéseket játszottak a csapatok Fotó: LI

Fotó: LI

„Niki egy olyan mérkőzésen állt helyt, amelyen nem győzhetett”

Hosszan tartó, nagy küzdelemmel vívott betegség után, 2016 novemberében, 18 évesen hunyt el Horváth Nikolett, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia fiatal játékosa. A klub szerdán immáron hatodik alkalommal rendezte meg a fiatalon elhunyt kézilabdázó emléke előtt tisztelgő hagyományos utánpótlástornáját, U17-es csapatok részvételével. 
Az első két találkozót követő közös főhajtáson Szemenyei István, a DKKA korábbi ügyvezetője, a DSZC Rudas Szakgimnázium igazgatója felidézte: – Horváth Niki 2013-ban érkezett Gyuláról Dunaújvárosba, azzal a hatalmas vággyal és tettre kész szándékkal, hogy kedvenc csapatánál lesz majd belőle profi játékos. Sajnos, mindössze egy aktív év adatott meg számára. Horváth Nikolett hős volt! Hős abban az értelemben, hogy egy olyan kegyetlen mérkőzésen állt helyt, amelyen nem volt esélye győzni. Ám ő mindvégig küzdött és tartotta a lelket az érte aggódókban is. Horváth Niki története számotokra, számunkra is fontos üzenetet hordoz. Becsüljétek meg ezt a csodálatos játékot, a kézilabdát, és tegyetek meg mindent a fejlődésetekért és azért a közösségért, amelyhez a sport kapcsán tartozhattok. A torna eredményei: ­DKKA I – Érd 36–22, DKKA – Vasas 29–18, Tungsram SE – DKKA I 10–25, DKKA II – Vasas SC 19–16, Érd – Tungsram SE 13–13, DKKA – Vasas SC 21–19, DKKA II – Vasas SC 11–19. 
 

Nem ismertek elveszett labdát 
Fotós: LI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában