Dunaújváros

2022.08.05. 19:33

Jó útra lépett az együttes, ezen kell tovább menniük

Pénteken ismét megmérkőzött egymással a DKKA együttese a horvát Podravka Vegeta ellen, ezt a felkészülési találkozót a vendégek nyerték csütörtöki vereségük után. Azonban a hazaiak vezetőedzője nem is az eredmények, hanem az erősebb ellenféllel szemben mutatott játék miatt volt nagyon elégedett, amiért dicsérte kézilabdázóit.

Gallai Péter

Szalai Babett akcióban – a lányok komoly edzésterhelés után játszottak a Podravka ellen Fotó: DKKA

Az első zárt kapus találkozót kiélezett végjáték után kettővel a Kohász nyerte, hogy aztán pénteken már délelőtt „trópusi” körülmények között újabb meccset vívjanak a felek, ezúttal is nézők nélkül. 

DKKA – RK Podravka Vegeta 35–36 (20–20) 

A dunaújvárosiak az Oguntoye – Fodor, Potecznyik, Nick, Weisheitel, Szalai, Arany összeállításban kezdtek. Az első félidőben nagy rohanást lehetett látni, potyogtak a gólok, a szünetre annyi találat született, mint máskor egész meccsen. A szünet után a Kohász szerezte meg a vezetést, majd a 41. percben már ismét a horvátoknál volt az előny (24–25), hogy aztán az utolsó tíz percre egálról induljanak a felek, 30–30. A hajrát ezúttal a Podravka bírta jobban, és nyert minimális különbséggel. 
A találkozó után Rapatyi Tamás vezetőedző elégedetten vont mérleget. Azzal kezdte, csütörtökön ő is kíváncsi volt arra, mire képesek a lányok. Nos, nagyon szépen teljesítettek, mert amilyen taktikai elképzeléseket, mozgásokat szeretett volna látni, azok köszöntek vissza a pályáról. 
– Örömmel nyugtáztam, hogy van honnan elindulni és azt is, függetlenül attól, hány góllal vezettünk, ezt mindenki akarta és igyekezett megoldani a rá bízott feladatot. Persze, nem ment minden hibátlanul. A végén pedig győzelemmel párosult ez az akarat, méghozzá kiélezett végjátékban, aminek szintén örülök, hogy a csapat ilyen helyzetben is higgadt tudott maradni, amit még nem ismerhettem részükről. A beálló körüli védekezés az első meccsen nem ment annyira, péntekre ebben is nagyot léptünk előre. Támadásban is tudatosabban, lendületesebben mentünk rá a falra. Összességében nagyon meg vagyok elégedve a csapattal, senki nem sérült meg, ami szintén nagyon fontos. Jelen állapotban jó útra léptünk, a stábnak az a fontos, ezen terelgessük tovább a csapatot. Ehhez a lányok maximálisan partnerek, gratulálok a két mérkőzéshez, és büszke vagyok, hogy így teljesítettek egy erősebb és összeszokottabb rivális ellen – nyilatkozta lapunknak. 
Ami a folytatást illeti, a csúcsterhelés után edzésekkel folytatódik a jövő hét, majd viszontlátogat a horvátokhoz a DKKA, ahol szintén két meccset játszik csütörtökön és pénteken. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában