Torna

2022.08.08. 20:46

DKSE-tornászok a felnőtt, junior Európa-bajnokságon

A Bácskay Csenge, Székely Zója (Postás SE), Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill (DKSE) alkotta felnőtt női tornászválogatott hétfőn elutazott Münchenbe az Európa-bajnokságra, a junior női csapattal közösen. Utóbbiban szintén van a dunaújvárosi klubnak indulója, Czifra Lili személyében.

Morva Dávid

A felnőtteknél a dunaújvárosi klub egyik indulója, Mayer Gréta Fotók: Földi Imre/NS

A magyar különítmény hétfőn kora reggel találkozott a Liszt Ferenc Repülőtéren, ahonnan közvetlen járattal repülnek Münchenbe. A mieink pódiumedzése az előzetes program szerint kedden lesz, ehhez kapcsolódik, hogy a sorsolás szerint a magyar csapat a második csoportba került, csakúgy, mint a finnek, a portugálok, spanyolok, svédek és az írek. 
A hivatalos versenyprogram szerint a csütörtöki selejtező eredménye alapján hirdetik ki az egyéni összetett eredményét, illetve az itt elért pontszámok alapján alakítják ki a szerenkénti és a csapatdöntőket is. A lebonyolításhoz szintén hozzátartozik, hogy országonként az öt főből négy tornász mehet fel egy-egy szerre, amelyekből a legjobb három pontszámot veszik alapul. A csapatfináléba a legjobb nyolc nemzet kerül be, ahol már csak három tornász mutathatja be gyakorlatát egy szeren, és mind a három eredmény számít. 

Kovács Zsófia jó szereplésében sérülése ellenére bízik a szövetségi kapitány

Draskóczy Imre szövetségi kapitány a szerleosztást a pódiumedzés után dönti el. Hozzátette, az a cél, hogy a mieink a legjobb tizenhárom nemzet közé kerüljenek, hiszen így részt vehetnek csapattal az őszi világbajnokságon, amely már olimpiai kvalifikációs versenynek számít. 
– Mint minden felkészülés során, úgy most is voltak a csapatnál hullámhegyek és hullámvölgyek. A lányoknál jelenleg Székely Zója egy kisebb könyöksérüléssel küzd, Kovács Zsófinak pedig csípőlapát-sérülése van, mert elesett egy nekifutás közben. Ezzel együtt is bízom a lányokban, hiszen tapasztalt és rutinos sportolókról van szó. Saját maguk miatt és természetesen az országuk miatt is helyt fognak állni. Azt gondolom, az a legfontosabb, hogy a versenyzők a lehető legjobban csinálják meg gyakorlataikat, onnantól kezdve pedig a bírókon múlik majd az, hogy milyen eredményt érnek el – fogalmazott a kapitány. 
Ami pedig a juniorokat illeti, a Czifra Lili (DKSE), Balzsay Hanna (KSI SE), Bogyó Anna (KSI SE), Knight Anna (Postás SE), Maráczi Fruzsina (Delfin SI SE) alkotta együttes vesz részt a kontinensviadalon. A lányokat Jordanov Zoltán, a női utánpótlás szakmai igazgatója igazi „csikócsapatként” jellemezte, hiszen mindannyian elsőévesek, ráadásul ez lesz az első Európa-bajnokságuk. 
A juniorok a felnőttekkel együtt utaztak Münchenbe, számukra szerdán lesz a pódiumedzés, ezután határozzák meg a fiatalok szerleosztását is. A hivatalos versenyprogram pénteken kezdődik a selejtezőkkel, amely alapján kihirdetik az egyéni összetett és a csapateredményt is. Továbbá az itt elért pontszámok szerint alakul ki a szerenkénti finálé is. A lebonyolítás egyébként a felnőtt hölgyek selejtezőjéhez hasonló, tehát csapatonként az öt főből négy tornász mehet fel egy-egy szerre, ezekből a legjobb három pontszámot veszik alapul. A magyar juniorok a harmadik csoportban mutatkoznak be, többek között az olaszokkal, a portugálokkal, a belgákkal és a csehekkel. 
Jordanov Zoltán, a női utánpótlás szakmai igazgatója így nyilatkozott: – Fontosnak tartom leszögezni, egy nemzetközi szinten tapasztalatlan csapatról beszélünk, akik mindannyian elsőévesek. Ebből fakadóan az elvárás velük szemben az, hogy hajtsák végre a gyakorlataikat, és esetleg be lehet csusszanni egy-egy szerenkénti fináléba. Sok függ a verseny alakulásától, a sorsolásunk megfelelő. Az EYOF-on már belekóstoltak a sportolóink ebbe a közegbe, meglátjuk, mire lesz elegendő. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában