Kajak-kenu

2022.07.10. 15:30

Kitartással, szorgalommal bármi elérhető, mindegy, hány évesen

Pető Zsolt, a DKSE kajak-kenu szakosztályának elnöke több tekintetben is példát mutat. Legyen szó a vállalkozásáról, a sportban betöltött vezetői szerepéről, vagy éppen ötvenévesen a versenyzésről. A nemrégiben Kolonincs György Alapítványért-díjjal kitüntetett Pető Zsolt a hétvégi SUP magyar bajnokságon egy arany- és egy bronzérmet szerzett. Előbbi számban fia, Ákos állt mögötte a dobogón, aki meg a másik távon lett bajnok.

Gallai Péter

A magyar bajnokság keretein belül a versenyzési engedéllyel rendelkezők két kategóriában és három korosztályban mérték össze tudásukat. Ezen belül külön értékelték a felfújható és a merev deszkával indulókat is. Sprintben serdülőknél ötszáz, az ifjúsági és felnőtt korosztályban a klasszikus kétszáz méter volt a táv. Hosszútávon a férfiaknak négy, a nőknek két kilométert kellett teljesíteniük. 

A férfi felnőtt U23 sprint 200 méter felfújható deszka kategóriában Pető Ákos Zsolt az első, amíg Pető Zsolt a harmadik helyen végzett. A férfi felnőtt 4 km felfújható deszka számban Pető Zsolt győzött fia, Ákos előtt, így a DKSE – a harmadik induló Kóti Dávid volt – négy éremmel zárta a versenyt, amivel a dunaújvárosi klub az éremtáblázat előkelő harmadik helyén végzett. 
Pető Zsolt tavaly a balatonfüredi világbajnokságon az amatőrök között indult, ahol a 40–49 évesek korosztályában 200 méteren a B döntőbe jutott – magának is meglepetést okozva. S nem volt rossz a hosszútávú szereplése sem, bár mint most lapunknak mondta, akkor „a halál kikönyökölt a szemén” már az első kilométer után a hétből, mert annyira edzetlen és túlsúlyos volt. 

Pető Ákos és Pető Zsolt – fiú és apa együtt állhatott dobogóra, aminél nincs jobb érzés Fotó: DKSE

– Utóbbi annyira nem látszott meg rajtam, de egy professzionális mérleg megmondta, mennyi felesleges zsír van rajtam. Éreztem, már nem a régi vagyok, a kardiovaszkuláris rendszert sem edzettem jó ideje. E verseny után, tavaly szeptemberben elhatároztam, hogy elkezdem felépíteni magam. Az volt a célom, hetente hatot eddzek. Azóta vezetek statisztikát, írom a naplómat, ami alapján 99 százalék feletti az edzéseim látogatottsága, van, amikor naponta két tréninget is csinálok. Ez futásból, erősítésből és evezésből áll – mesélte Pető Zsolt, aki szeptemberig szeretné elérni a száz százalékot, ehhez a klub a jövő heti Fadd-Dombori táborában is folyamatosan gyakorolni fog. Eltökéltségére jellemző, hogy télen is folyamatosan vízen volt, heti kétszer tizenhat kilométert evezett a Dunán több réteg neoprén ruhában, sapkában, kesztyűben. 
Pető Zsolt úgy tapasztalta, folyamatos fejlődése eredményeként a harmincas éveinek elején tapasztalt fizikai teljesítményre képes most, ötven­esztendősen is. Példaként említette az erősítést, tavaly szeptemberben az első edzésén a szériákat és a súlyokat összeadva, három és fél tonnáig jutott úgy, hogy majdnem rosszul lett. A tél közepén már 60–80 tonnánál járt, a végén pedig 100-at tudott, a rekordja 113 tonnás edzés volt két óra alatt. 
– Összehasonlítva korábbi kajak-kenus versenyzési teljesítményemmel, ott a 60-70 tonna is elismertnek számított. Egyébként a tervekhez nem kellett szakember, azokat én írtam meg. Egyrészt van harminc év rálátásom a sportágra, és saját tapasztalatom. Ezenfe­lül edzői végzettséggel is rendelkezem, aminek részeként ismerem az anatómiai, fiziológiai összefüggéseket. Mondhatom azt, a magam szintjén értek hozzá, ráadásul sok angol nyelvű szakirodalmat olvastam a versenysport fiziológiai összefüggéseiről. Persze, ha profi világbajnoki aranyra ácsingóznék, akkor biztos kikérném más szakember tanácsát, de ahol én most tartok az elmúlt tíz hónap alatt, ehhez elég a saját tudásom is – mondta. 


Három hete Pető Zsolt már indult a Lupa-tavi SUP-világkupán, ahol három futamban szerepelt, amelyekben az ifi, felnőtt profi és 40+ korosztályok egyben indultak tizen­nyolc országból. A 9 km-es távon – ami nagyon jó visszajelzés az edzettség szempontjából – 23 felnőtt és 8 ifi profi indult a többiek mellett, itt tizenötödik lett, saját korosztályában negyedik, éppen lemaradva a dobogóról. 
A hétvégi magyar bajnokság előtt egyébként pont nem tudott tréningezni, egy nemzetközi konferencia lebonyolítása miatt úgy esett be Fonyódra. Ahol olyan vihar fogadta őket 90 kilométeres széllel pénteken, ami másnapig is kitartott, egy-másfél méteres hullámok jöttek minden irányból. Nem volt olyan futam, ahol ne „esett, kelt” volna a mezőny. 
– Érdekesség volt a 4000 méteres táv, amit nyolc fordulóval kellett megoldani, és oldalról jöttek a hullámok, én csak négyszer estem le a deszkáról. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy a rendkívül extrém körülmények között úgy végig tudtam csinálni a futamot, hogy a végén még teljesítményt is tudtam növelni, és utolértem a merev deszkákon lapátoló versenyzőket. A felfújható kategóriában, ahol indultunk Ákos fiammal, végül csak ketten értünk be, mindenki más kiállt az elemekkel vívott harc közben. Egyébként sajnos ő is elkapta korábban a koronavírust, amit nagyon megszenvedett, sokat ki kellett hagynia, utána pedig a Corvinuson jött neki a vizsgaidőszak. A kétszáz métert megoldotta tehetségből és ügyességből, a négy kilométeren is előttem végzett volna, de az elején a nagy sürgés-forgásban, a deszkára ugrás közben kinyílt az automatikusan felfújódó mentőmellénye. Mire ezt lerendezte, háromszáz méteres hátrányba került, onnan jött föl, de becsületből végigcsinálta, és nem adta fel a DKSE-ért, hogy a magyar bajnoki pontokat hozza a klubunknak. Nagyon büszke vagyok rá, és hát nincs jobb érzés: együtt állni a gyerekeddel egy pódiumon – tette hozzá Pető Zsolt, aki fiával a lengyelországi világbajnokságon is rajthoz fog állni. 
A szakosztályelnök megjegyezte, az ob-n nem is igazán a helyezése volt a lényeg, sokkal nagyobb örömet jelentett neki, hogy bebizonyította, az ötvenéves kor nem azt jelenti, hogy az ember az élete vége felé közeleg. 
– Azt szokták mondani, ennyi idősen már a B oldal megy a lemezen, de én bőven visszahoztam azt az A közepére, legalábbis a magam fizikai teljesítménye szempontjából. Azt, hogy tavaly száz kiló voltam, most nyolcvankilenc úgy, hogy négy kiló izmot felszedtem, nagy eredménynek tartom. Ezzel egyébként az a célom, hogy példát mutassak másoknak, és megosszam velük, mire lehet képes az ember kitartással, szorgalommal, mindegy, hány éves – hangsúlyozta Pető Zsolt, akit a Kolonics Alapítványtól júniusban kapott díjáról is kérdeztünk. 


– Ez nagy elismerés nekem, tizenhárom év munkáját díjazták az alapítványban, ami nagyon jólesett. Megalkottuk a Kolonics-kiállítást szakmai tartalommal, ami huszonöt alkalommal épült fel országszerte és a határon kívül, mindezt társadalmi vállalásként csináltam. Producerként részt vettem a Kolonics György emlékére készült „...És az ég a vízre ráhajolt...” dokumentumfilmben. Aztán a Wichmann Tamás által énekelt, kenus hagyományokat őrző dalokból álló CD kiadását is menedzseltem, a Magyar Posta által Kolonics Györgyről kiadott emlékbélyeget pedig Szemán Róbert kurátortársammal közösen. Sok mindent létrehoztunk az alapítványban, most ezt értékelték, az elismerés jólesik az embernek. A magyar bajnoki cím rólam, ez a díj pedig a közösségről szól. Sokkal jobb érzés azért tenni, ha onnan kapsz ezáltal visszajelzést, mintha valaki megveregeti a válladat, hogy legyőzted. Fiatalként elképesztő büszke voltam, amikor versenyt tudtam nyerni és középpontban voltam. Ám most már tudatosan figyelek rá, ha lehet, akkor ne az én, hanem a mi legyen a fő cél. Nem szabad önzőként elérni az élet végére, én abban hiszek, közösségben kell gondolkodni, azért tenni! 
 

Wichmann-regatta Dunaújvárosban - Augusztus utolsó hétvégéjén nagyszabású versenyt rendez a DKSE szakosztálya, a hagyományos, több évtizedes múltra visszatekintő kupájuk ­Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta néven folytatja. Az U10-es korcsoporttól egészen a 40+-os mastersekig állnak majd rajthoz a versenyzők kajak-kenuban, SUP-ban és sárkányhajóban. A nagyszabású esemény küldetése, hogy határokon átívelő, klubszintű sportkapcsolatokat, ­valódi barátságokat alapozzon meg. A verseny az egyéni küzdelmeken túl csapatok ­közötti viadalt is jelent, amelynek eredményeként a legjobban teljesítők, azaz a pontverseny első három helyezettje különleges trófeát vihet majd haza emlékül. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában