Tizenhét év után játszhatnak újra az aranyéremért

2022.06.30. 23:33

Világbajnoki döntőben a női vízilabda-válogatott!

Fordított felállásban érkeztek az idei hazai vb végjátékához a magyar csapatok, mint 2017-ben. Ezúttal a férfiak elvéreztek az olaszok elleni negyeddöntőben, viszont a lányok a döntőért ugrottak medencébe csütörtökön este. Azt már tudták, ha nyernek, akkor a papírformát másik meccsen igazoló Egyesült Államok – az olaszokat simán verték 14-6-ra – lesz az ellenfelük. Végül így lesz szombaton 20 órától, miután egy találattal, gigászi csatában győzött a dunaújvárosi játékosokkal felálló együttes.

Gallai Péter

Este kilenc órakor is még bőven harminc fok feletti volt a hőség a Hajós uszodában, így aztán minden tekintetben forró hangulat várta a csapatokat, a több ezer magyar szurkoló által teremtetten felül. A nézőtéren – már nem is kell nagyon mondani – ismét ott volt számos ismerős arc, persze, hogy a Gurisatti család volt az egyik, akik szintén nagy izgalommal várták a kezdést. 

Fotók: Gallai Péter/Dunaújvárosi Hírlap 

Ami a hollandoknak sikerült jobban, rendre egy góllal vezettek, mi csak egyenlíteni tudtunk. Volt, hogy emberelőnyben is dadogott a labda, persze mindenki tisztában volt a téttel. Nem jelentett jót, hogy a DFVE centere, Mahieu Geraldine egymás után azonnal két kiállítást kapott, és még csak a hatodik percnél tartottunk. Egyébként úgy vezettek eggyel a negyed végére a hollandok, hogy a Dunaújvárosba és a holland válogatottba is visszatérő kapus, Laura Aarts egyet sem védett, míg Magyari Alda ötven százalékkal teljesített. Így rá illett a B-közép egyik nótája – akik megállás nélkül énekeltek és adták az alaphangot -, a Tavaszi szél vizet áraszt, minden madár társat választ esetében a labdával való többszörös találkozást jelentette.

Gurisatti gólja meg ismét az egyenlítést a második negyed elején, sőt, egy jó védekezés után Keszthelyi-Nagy révén először vezettünk, 4-3. Aztán az iszonyatos csata közepette van de Kraats bevágott kettőt, szerencsére közben Máté is betalált. Aarts is elkezdett védeni, Sleeking labdája meg becsúszott Magyari hóna alatt, megint az ellenfélnél volt az előny, 5-6. Aztán Gurisatti centerből is a hálóba varázsolta a labdát, azaz a félidőre ugyanott tartottak a csapatok, mint a kezdéskor – egálnál.

„Ha a Kanada elleni meccsen nem is hullott ki az összes hajam, akkor most már viszont mehetnék befestetni” – mondta Gurisattiné Nagy Edina a folytatás előtt, amikor egy mondatra odaszaladtunk hozzá.

Nos, hogy ezt ne kelljen mégsem megtennie, a ráúszásnál a labdát rendre elhozó Vályi gondoskodott remek találatával, és ha egy üzlet beindul: a dunaújvárosi csapat kapitánya, Garda óriási gólt pattintott be a kapufa segítségével a hálóba, először mentünk kettővel, 8-6. Innentől aztán úgy zajlott a meccs, a hollandok lőttek egyet, amire mi is mindig feleltünk, az egyik Garda volt megint egy hatalmas bombával – ha így meg a lefújásig, akkor nem lehet gond, de erre nem lehetett alapozni. Egyre nagyobb volt azért a feszültség a medencében és a lelátón, 11-9 után azon bosszankodtunk, hogy Keszthelyi-Nagy megúszását követően Aarts védte a ziccert, így nem sikerült hárommal ellépni. A negyed utolsó pillanataiban úgy tűnt, kivédekeztük a holland akciót, ám a bírók visszaadták a labdát nekik, van de Kraats meg a hálóba ejtette azt, 11-10. Bíró Attila tehetetlen dühében a reklámfal tartósságát tesztelte a lábával.

A záró nyolc percet Parkes remek centergólja nyitotta, de egy pillanatra sem lehetett megnyugodni, mert megint jött előnyből van de Kraats, majd a remeklő Magyari a vonalon megfogta az újabb kísérletét, hittük ezt hatezren és a bírók is továbbot intettek, azonban a videózás után megadták, 12-12. Négy perccel a lefújás előtt Leimeter megint visszaszerezte a vezetést, s ez is lett a végeredmény. Ám addig óriási izgalmakat kellett átélni. Ugyan gólt már nem tudtunk lőni a feljavuló Aartsnak, de nálunk is extázisban védekezett a csapat, s ha kapuig eljutott a labda, akkor ott volt Magyari Alda. Pedig a hollandok előnyből, a kapust lehozva, 7 a 6 ellen is próbálkoztak, de semmi nem vezetett eredményre részükről. Az utolsó másodpercekre is jutott még egy Magyari bravúr, ami után felrobbant a lelátó, a szakmai stáb és a lányok óriási boldogság közepette ünnepelték a világbajnoki döntőbe jutást. A kemény mag hosszasan éltette őket, majd pedig ismét elénekelték a hősökkel a Himnuszt. A felemelő pillanatok után aztán a lányok szinte még fel sem fogták mit értek el, s nem győzték köszönni ezt a hihetetlen támogatást.

„Hihetetlen boldog vagyok, el nem tudom mondani mennyire. Vért kellett pisilni, de megvan a döntő, ami már egy jutalomjáték lesz a válogatottnak. Szerintem olyan feldobottak lesznek a lányok, hogy minden teher nélkül nekimennek az USA-nak. Nem biztos, hogy nyerünk, mert nagyon erősek az amerikaiak, de olyan lehetőség előtt állnak, amit nem akarnak elszalasztani. Nyilván, a többi játékos szülei is így éreznek, de szerintem nincsen boldogabb és büszkébb édesapa a világon, mint én – nyilatkozott hatalmas mosollyal Gurisatti Gyula a lefújás utáni örömmámor közepette.

Magyarország – Hollandia 13-12 (2-3, 4-3, 5-4, 2-2)

Hajós-uszoda, 6000 néző. Vezette: Savinovic (horvát), Ohme (német)

Magyarország: Magyari - Szilágyi, Vályi 1, Gurisatti 2, Máté 1, Parkes 1, Keszthelyi-Nagy 2. Csere: Mahieu, Leimeter 4, Rybanska, Faragó, Garda 2. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.

 Hollandia: Aarts - Wolves 1, Sleeking 1, van der Sloot, van de Kraats 5, Sevenich 1, Koolhaas. Csere: Moolhuijzen, Rogge 2, Joustra, Schapp 1, ten  Broek 1. Szövetségi kapitány: Evangelos Doudesis.

Gól emberelőnyből: 9/6, ill. 8/3.

Gól kettős emberelőnyből: – ill. 1/1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában