Bringatúra 2022 - Frisstíve

2022.06.11. 12:21

Szombaton együtt bringázott és jótékonykodott a város

Harminchatodszor rendezték meg a Dunaújváros és Mezőfalva között a bringatúrát szombaton reggel kilenc órától. Az indulás, mint mindig, a város főterén, a Városháza téren volt. A táv Mezőfalváig és vissza tartott.

Török Tímea, Horváth László

Forrás: Szabóné Zsedrovits Enikő

Fotó: Zsedrovits Eniko

Dunaújváros - A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség június 11-ére szervezte meg a 36. Dunaújváros–Mezőfalva–Dunaújváros Bringatúrát. A regisztráció már 8 órakor elkezdődött, a részvétel ingyenes volt és bárki csatlakozhatott. 
Aki a kellemes sportélmény mellett a jótékonysághoz is kedvet érzett, az ezer forintért támogatói rajtszámot vásárolhatott, aminek bevételével a helyi ebrendészeti telep fejlesztését segítik a résztvevők. A rajtszámmal (és persze a táv teljesítésével) nyereménysorsoláson is részt vettek a bringások. 
Reggel nyolc óra után Dóczi Zsuzsi és a MyGymstick bemutatóját követhették a bringatúra résztvevői. Majd a megnyitó következett: a program fővédnöke Szemenyei István és Pintér Tamás polgármester köszöntötte a résztvevőket. Végül a rajt előtt Hajnal Alexandrával melegíthettek be a kerékpárosok. A Városháza térről rendőri felvezetés és biztosítás mellett indultak el a kerékpárosok Mezőfalvára, pontban 9 órakor. Majd déli tizenkét óra körül már érkeztek vissza a résztvevők a Városháza térre. 

A 36. bringatúrán 1288-an vettek részt. A város apraja-nagyja nyeregbe pattant szombaton. A legidősebb hölgy induló Kovács Tiborné volt. A legfiatalabb résztvevő Somogyi Marcell, aki hordozóban utazott anyukája hátán és 2021. augusztus 24-én született. Azok közül, akik végig tekerték a távot a legifjabb kisfiú Bak Vilmos, aki 2016. április 1-én született, a kislányok közül a legkisebb bringatúrás Telek Fanni Csilla, aki 2015. május 21-én született. 
12.15-kor kezdődött a tombolasorsolás. 64 nyereményt, közel 2 millió forint értékben sorsoltak ki a szervezők, köztük több kerékpárt is. 
Az idei bringatúrán Petrás Gábor főszervező mellett öt önkéntes koordinátor három hónapig tartó előkészület után szombaton korán reggeltől késő délutánig vezényelte a városi sportrendezvényt. Az esemény napján a csapat kiegészült további tizenkét szervezővel, negyven rendőrrel, ötven polgárőrrel, két motoros rendőrrel, számos motoros segítővel és a jelenlévő mentőkkel, akik mind fáradhatatlanul és nagyszerűen végezték a munkájukat. A remek összefogás nagyszerű rendezvényt eredményezett. 

Baleset nélkül tekertek Mezőfalváig a túrázók                                                                                                                                                                         Különleges esemény nélkül, balesetmentesen érkezett a 36. bringatúra mezőnye a táv felét jelentő mezőfalvi pihenőbe, ahol nem csak a szusszanásra jutott idő, de látványos akrobatabemutatót is láthattak a résztvevők, továbbá étel, hűsítő italok és a vendéglátók részéről cseresznye várta a kerekezőket. A mikrofonnál Szárszó Lajos invitálta a drótszamaras sokaságot az érvényesítő kártyák leadásához. Közben a Spartan Cheerleading SE tagjai a bicikliseket is bevonta a „repülő” mutatványokba. A családos és egyéni túrázók mellett találkoztunk spontán összeállt iskolai csapatokkal, illetve más formációkkal is, akik egyenpólóban jelezték, hogy ők most egy társaság és együtt kerekeztek. Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő is a bringások között tekert. – Nagyon kellemes időben, közepes tempóval haladtunk. A levegő sem fogyott el és rendben ideértünk – mondta lapunknak a pihenőben. Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim polgármestere a férjével érkezett. Szintén rendszeres túrázók. A mezőny 11 órakor indult vissza Dunaújvárosba.   


 

Címkék#bringatúra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában