Labdarúgás

2022.06.16. 07:50

Stílszerű görögtűz és traktoros ünnepi menet Beloianniszban

A görög falu együttese, a Beloiannisz nyerte meg a Fejér megyei labdarúgó-bajnokság Horfer Serleg III. osztály déli csoportjának küzdelmeit idén. Az aranyérmek átadása után igazi nép­ünnepélyt tartottak vasárnap, amelynek részeként görögtűz a pálya szélén és egy vidám traktoros pótkocsis felvonulás is fokozta a hangulatot.

Horváth László

A hétvégén véget értek a harmadosztály küzdelmei is, ahol már fordulókkal ezelőtt eldőlt az elsőség és a dobogó további helyezéseinek sorsa. Az élen Beloiannisz végzett, mögötte a második és a harmadik helyen a Velence SE és a Vajta II csapata lett érmes. A középmezőny együttesei is megőrizték pozícióikat, valamint a lista utolsó harmadában sem következett be változás. Bár itt azért kiemelnénk Kulcsot, amely a tizedik Dinnyést verte az utolsó körben otthon. 
 

A győzteseknek kijáró felvonulás traktorral, amit személyesen Kosztasz Papalexisz polgármester vezetett Fotók: Horváth László

Kulcs–Dinnyés 4–2 (0–0) 
Kulcs: Murvai – Gallai, Németh, Godó (Zsigmond 73.), Ócsai (Kozma 72.), Szekszárdi (Simon 60.), Cserkuti, Molnár, Völcsei (Kovács 77.), Plézer, Balla (Éberling 79.). 
Gólszerző: Völcsei (50.), Godó (51.), Ócsai (68.), Kovács (92.), illetve Csicsári (60.), Prohászka (90.). 
Az első félidőben többet támadott a hazai csapat, de a helyzeteit nem tudta gólra váltani. A Dinnyésnek is adódott néhány lehetősége, de a vendégek is eredménytelenül mentek szünetre. A második félidő már sokkal látványosabbra sikerült. Legalábbis a gólok számát tekintve. Az 50. percben gyors egymás utáni két találattal Kulcs rövid időre meglógott ellenfelétől. Majd szépített az ellenfél, azonban a vendéglátók tovább folytatták a nyomást, és újabb találattal ismét kétgólos vezetésre tettek szert. A meccs végén a Dinnyés még egyszer bevette a kulcsi kaput, de a hosszabbításra is maradt egy kis puskapor a hazaiaknál. 
Horváth László, Kulcs: – Igazán sokat köszönhetünk a kapusunknak ezen a meccsen. Ellenfelünk sokat játszott lesre, de szerencsére ez nem jött össze. Mi inkább hátrébb indítottuk a támadásainkat. Próbáltunk háromszögelve mögéjük kerülni, és a hiányos jobb oldalon akciókat vezetni. A taktikánk ezúttal meghozta az eredményt. 
 

Beloiannisz–Rácalmás 4–1 (2–1) 
Beloiannisz: Tóth – Vizi (Víg 63.), Kosztopulosz (Fülöp 46.), László, Schnierer, Kiss (Molnár 52.), Schrick, László (Egervári 75.), Szántó (Matizevics 73.), Rizojanisz, Nebucz. 
Rácalmás: Farkas – Nagy (Szabó 81.), Hatvany, Juhos, Szeitz, Kovács, Bartók, Pinte (Horváth 39.), Hornyák, Suplicz, Gergelyfi. 
Helyezésbeli tétje nem, de méltó bajnoki befejezés presztízse igencsak volt a mérkőzésnek. A kezdőrúgás előtt mindjárt hatalmas fair play mozzanatnak lehettünk tanúi, amikor a rácalmási csapat díszsorfala között futhatott pályára a hazai gárda. Ezzel is köszöntötték a bajnokcsapatot. 
 

Akik gyorsan, az 5. percben vezetéshez is jutottak, de a Rác­almás ugyanolyan gyorsan egyenlített, rá négy percre Bartók volt eredményes. A 21. percben ismét hazai gól született Schrick révén, így a Beloiannisz mehetett előnnyel pihenőre. A második negyvenöt percben sokáig ellenálltak a vizitálók, de a 75. percben megtört a gólcsend. Jobb oldalon vezetett akció után Egervári Nikosz növelte a vezetésüket. A 80. percben pedig a hazai tizenhatoson belüli szabálytalanságért büntetőt ítélt Illés Áron játékvezető. A tizenegyest Víg érvényesítette, így a bajnokcsapathoz méltó végeredménnyel zárult az összecsapás. 
 

Vass Zsolt, a beloianniszi klub elnöke így nyilatkozott lapunknak: – Az előző idényben a tabella végén zártuk a bajnokságot, most pedig annak a másik végén, ami azért sokkal kellemesebb. „Kis átalakulás”, joggal örülhetünk a bajnoki győzelemnek. Az igazolások sokat lendítettek a csapaton. Voltunk már évekkel ezelőtt az első vonalban, de most újra remek érzés az élen lenni. Természetesen nem állunk meg ennél a szintnél. Hamarosan összeül a vezetés és dönt a további irányról. 
 

Ruzsás László, a bajnok edző

 

 

Az aranyérmes csapat edzője, Ruzsás László: – Nagyon feljavuló Beloianniszt láthattunk az idén. Az utóbbi négy mérkőzésen már éreztük a győzelem lehetőségét. Igazából a velencei meccsen dőlt el az elsőségünk. Nem volt könnyű menetelés, főleg a végén kellett igazán helytállni, hiszen az előbb említett Velence és a Vajta elleni mérkőzések meghatározó szerepet töltöttek be. 
A találkozó végén Négele Tibor, az FMLSZ elnökségi tagja adta át az aranyérmeket. Az ünnepségen nem csak a futballisták vehettek át apró jutalmat, de megajándékozták a klubhoz tartozó segítőket is. Végül óriási bulival, egyebek között traktoros díszkörrel zárult a díját­adó Beloianniszban. Ahogy megtudtuk, az ősszel szívesen indulnának magasabb osztályban. 
 

 

További eredmények: Vajta II–Lajoskomárom II 4–3, Baracska–Dég 6–3, Cece–Besnyő 0–0, Velence–Ráckeresztúr 2–5, Alap–Nagylók 3–1. 
 

A bajnokság végeredménye
 

 1.Beloiannisz282422103-3274
 2.Velence282134126-3266
 3.Vajta II282125109-4165
 4.Alap28184677-4858
 5.Sárszentágota281738113-6954
 6.Besnyő281711083-4952
 7.Ráckeresztúr281611180-6749
 8.Nagylók281401479-7042
 9.Lajoskomárom II28921767-6429
 10.Dinnyés28851562-9429
 11.Rácalmás28721950-9223
 12.Baracska28712065-13222
 13.Kulcs28702155-5921
 14.Cece28541938-8119
 15.Dég28322356-19711
 16.A Tác-Csősz együttesét kizárták.      

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában