Hétfőn kezdenek a női vízilabdázók a tornán

2022.06.20. 17:30

Nem csak a vb kabalafiguráját szeretné majd elhozni magával

Hétfőn 19 órakor amolyan bemelegítésként Kolumbia ellen megkezdi szereplését a budapesti vizes világbajnokság vízilabdatornáján a magyar női válogatott, soraiban a dunaújvárosi játékosokkal. Az Európa-bajnokság és az olimpia után a csapat itt sem adná alább egy éremnél, s tavaly megmutatták Tokióban, a félelmetes Egyesült Államokat is le lehet győzni.

Gallai Péter

Garda Krisztina ünnepli a legutóbbi nagy sikert, az olimpiai bronzérmet – reméljük, ennél alább a hazai vb-n sem adják Fotó: MI/MN

Fotó: Mirkó István

A világbajnokságok történetét nézve, elég régen, 2013-ban állhatott utoljára dobogón, annak harmadik fokán a női csapat. A győzelemhez még korábbra kell visszalapozni, ez 2005-ben sikerült, illetve előtte még 1994-ben. Az eddigi vb-éremkollekciót egy 2001-es ezüst teszi teljessé. 
A 2017-es első hazai vb nagy reményeket kínált a dobogóra, az elképesztő hangulatot teremtő közönség támogatása mellett Bíró Attila csapata végül a csalódást keltő ötödik helyen végzett, miután a negyeddöntőben kikapott Kanadától, amellyel egyébként most egy csoportban van, Olaszország és Kolumbia mellett. 

A már említett utolsó dobogós csapat tagja volt a DFVE csapatkapitánya, Garda Krisztina, aki az előző két vb-ről lemaradt. Ám ott volt a 2016-ban Európa-bajnok együttesben, és már stabil tagként a 2020-as Európa-bajnoki és a 2021-es olimpiai bronznál. Vele beszélgettünk a hétfői rajt előtt. 
– Mindent megtettem azért, hogy ott lehessek ebben a csapatban, mert amióta Bíró Attila a kapitány, ez nem sikerült, 2015-ben voltam utoljára vb-n. Nyilván ezért nem mondhattam, hogy teljesen biztos vagyok a helyemben, de azt igen, ha nem leszek kerettag, akkor is tükörbe tudok nézni, mert mindent megtettem ezért, jó szezont teljesítettem a Dunaújvárossal. Korábban kaptunk egy „hibalistát”, kinek miben kell fejlődnie, szerintem azt is nagyjából megtettem. Persze, ott voltam az olimpián, meg az Eb-n, de ezek semmit nem jelentettek, amíg most nem mondták ki a nevemet, mert az említett időszakban mindig éppen kimaradtam, szóval örültem neki, hogy én is vízbe ugorhatok Budapesten – kezdte Garda Krisztina, aki mellett Geraldine Mahieu, Szilágyi Dorottya, a Fradihoz most távozó Gurisatti Gréta van még ott Dunaújvárosból a keretben. Illetve tartalékként Horváth Brigitta. 

A DFVE csapatkapitánya megjegyezte, ez már teljesen más csapat, mint a 2013-as, amiből ő és Keszthelyi Rita van itt most is. Bízik benne, ez egy jó világverseny lesz, persze tudják, főleg egy hazai rendezésű eseményen a közvélemény minimum aranyérmet vár a magyar csapatoktól és a hangulat felfokozott. Bíró Attila a célokról azt mondta, bármi áron, de dobogóra szeretnének kerülni. Ebben segítség lehet a vízilabdázás szentélyeként emlegetett, margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda közönsége is. 
– 2017-ben nézőként, 2020-ban pedig a szintén hazai rendezésű Eb-n a medencében megtapasztalhattam, mit jelent a magyar szurkolók támogatása. Azonban a harminckét perc alatt nem szabad azzal foglalkozni, hogy kint vannak a szeretteink, barátaink, a klubunk játékosai és még sok ezren mások. Természetesen a pozitív oldalát, a tőlük áradó energiát, buzdítást meg kell ragadni. Egyébként ha Barcelonában vagy Tokióban játszunk, akkor is elvárják tőlünk a jó eredményt. Csak akkor nem ötezer, hanem húsz magyar szurkoló előtt vízilabdázunk. Szóval, nem szeretnék még az érmekről beszélni, persze, én sem akarok a szegedi edzőtábor helyszínére visszamenni, mert az az alsóházi rájátszást jelentené. Viszont nem szabad, hogy az elvárások terhet rakjanak ránk. Nem is foglalkozom vele, nagy közhely, de tényleg csak mérkőzésről mérkőzésre szabad haladni és előre tekinteni. Semmi értelme arról beszélni, mi lesz, ha például a döntőbe jutunk. Majd ha minden úgy alakul, ahogy mindenki reméli, na akkor nagyon lehet örülni és ünnepelni a közönséggel – tette hozzá. 

Kolumbiával „bemelegítünk”, aztán jönnek az olaszok és a kanadaiak

A mostani keret egy része ott volt a 2017-es világbajnokságon, például Dunaújvárosból Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya, s persze szóba került az a torna is, még ha öt éve volt. Beszéltek arról, mit rontottak el akkor, és mit lehet tanulni belőle. 
Ami a menetrendet illeti, nagyon jó, hogy ma egy „edzéssel” kezdenek. Kolumbiáról nem sok videót kellett megnézniük a lányoknak, mert nagyon nincs is az ellenfélről. Persze, a tisztelet és a kellő hozzáállás alap, de ezzel sosem volt gond, leginkább arra kell figyelni, nehogy megsérüljön valaki. 
– Abból a szempontból is jó lesz ez a meccs, hogy az újoncok áteshetnek a tűzkeresztségen, illetve beleférnek a hibák is, amik esetleg egy ilyen nyitányon előjöhetnek. Biztos sokan kint lesznek már szurkolni hétfőn is, szóval a hangulattal, a körülményekkel is meg lehet ismerkedni. Aztán rá két napra kőkemény meccs jön az olaszokkal, tehát nem mindegy, milyen hőfokon kezdünk. A női vízilabdában az itáliaiak és a kanadaiak is benne vannak a legjobbak között, még ha utóbbiaknak most nincsenek is olyan nagy eredményeik, de nüanszok dönthetnek a csapatok között. Az olaszokkal szemben nyertünk fontos találkozókat, viszont az áprilisi világliga európai döntőben ők győztek ellenünk a bronzmeccsen. Igaz, akkor nem tudtunk annyit készülni előtte. Szóval, nyerni szeretnénk mindkét meccsen, a csoportgyőzteseknek ráadásul nem kell nyolcaddöntőt játszaniuk – jegyezte meg. 
A torna egyik legnagyobb esélyese, mint évek óta mindig, az Egyesült Államok, igaz, a címvédő keretében is vannak változások, ám így sincsenek világsztárok híján. Például ott a kapus, Ashleigh Johnson, akivel a dunaújvárosi játékosok a LEN Kupa döntőjében szembetalálkozhattak tavasszal, amit a görög Ethnikosz Pireusz nyert meg kettős győzelemmel. Szintén a helléneknél szerepelt Steph Haralabidis is. Az USA a B csoportban játszik, így ha mindkét gárda első helyen megy tovább, akkor az elődöntőben találkozhatnak egymással, ha nem, akkor csak a fináléban. 

Riválisból azért lesz még más is, az Európa-bajnok és olimpiai második spanyolok, a hollandok vagy éppen a görögök is komoly erőt képviselnek. Viszont hiányozni fognak a 2020-as Eb-n ezüstérmes, az olimpián negyedik – éppen őket győztük le – oroszok, akiket kizártak a tornáról. Nyilván az amerikaiakat mindenki el akarja kerülni, de tavaly pont az olimpián bebizonyította a magyar csapat, hogy ők sem verhetetlenek, tizenhárom (!) év után kaptak ki az ötkarikás játékokon a csoportmeccsen. 
– Még ha nem is akkor nyertünk ellenük, amikor a legjobban szerettünk volna, de erre azért lehet alapozni. A vb előtt Szegeden együtt edzettünk velük, változott a csapatuk nem is egy helyen, bár szerintem sok válogatott elfogadná az új embereiket. Azért Tokióban látszott, a világsztár csapat is ki tud kapni, megremeghet a kezük, hiszen emberből vannak, még ha sokan azt is gondolják, az USA „robotként” mindig mindent megnyer. Kíváncsian várom azt is, mi lesz a többi csoportban – fogalmazott. 

Majd rátértünk a klubtársakra, akik közül Horváth Brigitta szerinte a szezonban jól teljesített és nagyon sajnálja, hogy kimaradt a keretből, mert személyesen tudja, ez milyen érzés. – Most nem fért bele az edzői koncepcióba, de ettől kiváló játékos és remélem, az Eb-re már együtt mehetünk. Gréta és Dorka helye nem hiszem, hogy nagy kérdés volt, nyilván számít a tornán, hogy sok éven át együtt játszottunk. „Zsuzsi”, azaz Geraldin csapattagságának nagyon örülök, mert nem a könnyebb utat választotta, hogy a franciákkal biztos alsóházi helyekért játszhasson világversenyeken. Kiváló visszaigazolás számára, hogy nem csoda, hogy köztünk van, hanem itt a helye a legjobb tizenhárom magyar női pólós között. Remélem, úgy fog sikerülni a vb, ahogy szeretnénk. Nincsenek nagy titkok, mit szeretne egy sportoló, ha elindul egy nagy tornán. Azért nem egyszerű az út, de nagyon bízom benne, hogy amikor végzünk, nem csak a kabalafigurát tudom magammal vinni megmutatni a szerkesztőségbe. 
 

A női torna csoportbeosztása, ágrajza

A csoport (Budapest): Olaszország, Magyarország, Kanada, Kolumbia. 
B csoport (Debrecen): Egyesült Államok, Hollandia, Dél-Afrika, Argentína. 
C csoport (Sopron): Brazília, Kazahsztán, Új-Zéland, Ausztrália. 
D csoport (Szeged): Thaiföld, Franciaország, Görögország, Spanyolország. 
A nyolcaddöntők párosítása, június 26. (Budapest): A2 – B3, A3 – B2, C2 – D3, C3 – D2. 
A negyeddöntők párosítása, június 28. (Budapest): A1 – C2/D3, B1 – C3/D2, C1 – A2/B3, D1 – A3/B2. 
Az elődöntők párosítása, június 30. (Bp.): A1/C2/D3 – B1/C3/D2, C1/A2/B3 – D1/A3/B2. 
Helyosztók és éremmeccsek, július 2. Budapest. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában