Uralják a vidéket a Dunaújvárosi KSE tornászai

2022.05.24. 19:07

Folyamatosan dolgoznak a bajnokságig, hogy ezek az eredmények országosan is meglegyenek

Korosztályoktól függetlenül a DKSE fiú utánpótlástornászai szépen szerepelnek a Magyar Torna Szövetség különböző megmérettetésein.

Morva Dávid

A gyermek haladó győztes csapat, országosan a negyedik helyen állnak. Balra Janis Pál, jobbra pedig Varga Gyula edző Fotó: DKSE

A gyermek haladó győztes csapat, országosan a negyedik helyen állnak. Balra Janis Pál, jobbra pedig Varga Gyula edző Fotó: DKSE

A cím önmagában nem lenne meglepő, hiszen a DKSE női tornászai hétről hétre folyamatosan remek teljesítményt nyújtanak – most épp a Gymnasiadén parádéztak a hölgyek Franciaországban – ezúttal azonban a fiúk nyújtottak kiemelkedőt a gyermek haladó, illetve kezdő és serdülő korcsoportban. Janis Pál és Varga Gyula edzők tanítványai közül többen is jól teljesítettek az utóbbi időben. A fiú gyermek kezdő korosztályban a vidékbajnokság egyéni összetett kategóriában Bernáth Donát 49,300 ponttal a negyedik pozíciót szerezte meg. A serdülő kezdő korcsoportban szintén a vidékbajnokságban Szabó Emil 78,900 ponttal lett az ötödik. – Kezdőben nem indítottunk csapatot, sajnos erre még nem volt kapacitás. Ezzel együtt büszke vagyok a srácokra, jól dolgoztak – értékelt lapunknak Varga Gyula, a növendékek edzője. 

Nagyon büszkék az eredményre, ez azonban csak egy állomás a fiúknak

A dunaújvárosiaknak azonban nem ez volt a legeredményesebb szereplése. A Magyar Torna Szövetség által elindított gyermek haladó vidékbajnokságán a Barcsi Kristóf, Gulybán Erik, Karsai Zsombor, Kiss Benedek, Lakatos Máté, Püspök Áron összeállítású együttes az első helyen végzett, így a két forduló összesített eredménye alapján az élen áll. Országos viszonylatban a dunaújvárosiak a fővárosi csapatok mögött a negyedik pozíciót foglalják el, azaz a legjobb nem budapesti klub a DKSE. 
A vidékbajnokság egyéni összetettjében is jól állnak a mieink, ott Kiss Benedek a harmadik, Karsai Zsombor a negyedik. – Gyermek haladóban aranyérmet nyert a csapatunk, amire nagyon büszkék vagyunk. Ez azonban pusztán egy állomás, folyamatosan dolgoznunk kell a magyar bajnokságig, hogy ezek a szép eredmények ne csak vidéki viszonylatban, hanem országosan is meglegyenek – zárta értékelését elégedetten Varga Gyula. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában