„Mindig úgy éltük életünket, hogy tiszta célok legyenek előttünk”

– Az emberek többsége, ha az ötvenhez ér, számvetést készít. Ha elgondolkodik az életén, mit mondana, mennyire elégedett? 
– Nagyon elégedett vagyok mindennel, ami velem történt. Talán a cégem történetével kezdeném, hiszen azon keresztül kapcsolódtam a Kolonics-alapítványhoz. Huszonöt éve van saját vállalkozásom, amit két társammal alapítottam, de aztán négy év után százszázalékos tulajdonos lettem. Vállalati rendezvényszervezéssel foglalkozunk, de valójában három profilunk van, az imént említetten kívül kiállítási standok dizájnja, gyártása, helyi installációk üzemeltetése, raktározása, valamint a BTL-marketing, ami a main­stream médián kívüli kommunikációs szegmenseket foglalja magában, ezen a területen szereztem két angol diplomát, ebből van mesterdiplomám, vagyis ez a profil is fontos az életünkben. 

– A Kolonics, a sportlegenda című kiállítás elkészítése is az ön cégéhez köthető, tulajdonképpen ezen keresztül került közelebb az alapítványhoz. 
– Igen, először a Magyar Kajak-Kenu Szövetség részéről Schmidt Gábor elnök úr keresett meg más ügyben, a szövetség megalakulásának 70., majd 75. évfordulóján, de aztán a kiállítás ötletének megszületése után ebben a témában is képbe kerültünk, és mi gyártottuk le a kiállítás tablóit, eszközeit úgy, hogy az alapítványnak nem került semmibe, ezzel is próbáltam hozzájárulni Kolonics György emlékének ápolásához. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy immár 25 alkalommal mutatkozott be a kiállítás, még a határon túlra is eljutott. 
 

– Ahogy beszél a munkájáról, az abszolút azt sejteti, hogy ez nem csak az, sokkal inkább hivatás és szenvedély. 
– Ez így van, az elmúlt 25 évben több mint tízezer eseményt szerveztünk, Magyarországon a nagyvállalati szektorban szinte minden résztvevőnek dolgoztunk, az állami és a magánszektorban is a legnagyobbak partnerei voltunk ebben a negyedszázadban. Magyarországon kívül 18 országban dolgozhattunk, és nincs olyan 5000 főnél nagyobb hazai település, ahol ne szerveztünk volna már rendezvényt. 
 

– Miközben egy ilyen nagy céget vezet a feleségével, Petőné Parádi Judittal, a kajak-kenuban is jelentős szerepet vállal. Miért tartja ezt fontosnak? 
– 1986-ban kezdtem kenuzni, és igazából sosem tudtam elszakadni tőle. A Kolonics-alapítványban való szerepvállalásom mellett a dunaújvárosi kajak-kenu is szívügyem lett. A lányom, Réka 2007-ben, tízévesen kezdett kajakozni az akkori Dunaferr­ben. Először támogatóként vettem részt a munkában, aztán 2012-ben élére álltam a dolgoknak, a sportegyesület elnökével egyeztetve én lettem a kajak-kenu szakosztály elnöke, társadalmi munkában és támogatóként is segítem a működést. 
 

– Ez önmagában hatalmas munka, pláne annak ismeretében, hogy mellette egy nagy céget vezetnek, aminek eredményeiről már beszéltünk. Mennyit tudtak tenni a kajak-kenu szakosztály életének előmozdításáért? 
– Szerencsére sokat léptünk előre, ráadásul úgy, hogy 2008 és 2018 között még a Nagy Sportágválasztót is mi rendeztük meg itt, Dunaújvárosban, ami óriási vállalás volt anyagilag is. Amikor átvettem, átvettük a kajak-kenu szakosztályt, harminc fő alatt volt a versenyzői létszám. 2017-ben már negyvenöten voltak, 2018-ban ötvennégyen, most több mint kilencven versenyzőnk van, vagyis a kezdetekhez képest megtripláztuk a létszámot. Régen két edzőnk volt, most hat. És a versenyzőink eredményessége is biztató, Hajdu Jonatán ifjúsági világbajnok, felnőttvilágbajnoki érmes, járt már olimpián is. Slihoczki Ádám U23-as vb-érmes és felnőttvilágbajnokságon is volt már döntős. Máthé Krisztián maratoni szakágban szerzett már érmet világversenyen, de síkvízen is vannak jó eredményei. Szellák Szabina egy kitérő után tért vissza hozzánk, az ő elkötelezett munkájában és sikereiben is nagyon bízunk. 2020-ban a férfi kenu szakágban a felnőttbajnokságon tizenegy számot rendeztek, abból kilenc aranyérmet hoztunk el. Tavaly pedig az ob-ponttáblázaton a masters nélkül a tizedik helyen végeztünk 200 klubból, ez az eredmény önmagáért beszél. Ahogy a cégnél, úgy a kajak-kenu szakosztályban is igazi társam a feleségem. Judit korábban nem ismerte a sportágat, de miattam bevonódott, megismerte és megszerette a kajak-kenut. Nagyon sok feladatot átvett tőlem, napi szervezési teendőket, edzőtáborok szervezését, a sportruházattal kapcsolatos munkákat, fantasztikus nő. De nem csak emiatt mondom ezt. Úgy érzem, hogy nincs nálam szerencsésebb férfi, Judit olyan tulajdonságokkal rendelkezik, ami nagyon kevés emberben van meg így együtt, óriási támaszom, nem tarta­nék itt nélküle. Egyébként ő is sportolt, atletizált, majd formációs táncban a csoportjával vb-ezüstig jutottak. 
 

– Ennyi felelősségteljes munka mellett mi az, ami kikapcsolja mindkettejüket? 
– Egy picit a hobbink is a sportághoz kapcsolódik, ugyanis a SUP szakág, amely a kajak-kenu égisze alá tartozik, lett az, ami teljesen beszippantott minket. 2020-ban beneveztünk a Lupa-kupa-versenysorozatba, ahol Ákos fiam egészen előkelő helyen végzett, de én is a harmincadik hely körül zártam a 120 indulóból. Nagyon szeretjük, Judittal együtt járunk a Velencei-tóra vagy Faddra, ő is indul versenyeken, pedig nem a sportágból jön. Ezért látok nagy fantáziát a SUP-ban, mert olyanok számára, akik nem kajakoztak vagy nem kenuztak, sokkal könnyebben elsajátítható, és előbb jön az élmény. Számomra a SUP kikapcsolódás és cél is, heti hat alkalommal edzek, és be tudom bizonyítani, hogy 50 évesen is lehet fizikálisan fejlődni, igenis visszajön az erő és az állóképesség, ha az ember edz. Igaz, a regenerációra már több időt kell fordítani, de a fejlődés már most látható, bár erről majd a szeptemberi, lengyelországi SUP-világbajnokságon való részvételem után tudnék beszélni. 
 

– A múlt és a jelen is példaértékű az életükben. Mire készülnek a jövőben? 
– A családunk nagyon összetartó, úgy élünk, hogy egy telken van két ház, két-két lakással. Az egyik házban lakunk mi és az apósom, a másikban édesanyám, és a másik lakásban van az irodánk. Édesanyám csodás példa arra, hogy mennyire fontos tevékenyen élni. Minden délelőtt főz ránk, ez feladatot és célt jelent neki, plusz nekünk nagy segítség, és délután is nagyon aktívan él, például Duolingón elkezdett angolul tanulni, 74 évesen. Ákos fiunk 21 éves, a Corvinuson tanul gazdálkodásmenedzsmentet, felsőfokú nyelvvizsgája van, 11 évig kenuzott, nagyon megacélozta a sport. Réka lányunk 25 éves, szintén felsőfokú nyelvvizsgával, ő pszichológia szakra jár, 12 évig kajakozott, nála is fontos volt a sport személyiségformáló ereje. Szeretnénk, ha úgy öt év múlva átadhatnánk nekik a céget, már most is dolgoznak benne, mi pedig a feleségemmel Spanyolországban tervezzük tölteni az év egyik felét, a téli időszakot, ezért teszünk most lépéseket. Áruljuk a budapesti lakásunkat és szeretnénk Spanyolországban venni egy ingatlant. Valenciába szoktunk járni edzőtáborozni, ott nagyon összebarátkoztunk a helyiekkel, ez a barátság kölcsönös, innen jött az ötlet. 
 

– Akkor hát tényleg teljes minden. 
– Igen, mindig úgy éltük az életünket, hogy tiszta célok legyenek előttünk, hogy legyen mi felé haladni. A családi boldogság a legfontosabb, és ezen a téren tényleg nagyon jól állunk. Ami a munkát illeti, és ami új cél, hogy a Dunai Vasműtől vettünk egy másfél hektáros telket, amelyen szabad­időparkot és rendezvényházat fejlesztünk, egy év múlva kerül átadásra, ez azt jelenti, hogy nyitunk a lakossági piac felé, 2024-re pedig olimpiai résztvevőt kívánok a klubunknak. De ezektől függetlenül is teljes az életünk, csak elégedettséggel tudok beszélni az elmúlt 50 évemről. 
 

A sportban szorgalma vitte előre - Egy korábbi interjúban Pető Zsolt így beszélt a sportból hozott gyökerekről: – A sportban különlegesnek számítottam, de nem az eredményességemre szeretnék utalni. Engem a szorgalmam vitt előre. Tizennégy és fél évesen tévedtem le a vízitelepre, és a következő évben szinte már ifiversenyző voltam. A társaim több éve sportoltak már és nagy előnyben voltak. Utólag úgy látom, hogy a szorgalmam és kezdeményezőkészségem emelt ki a társaim közül. Amíg a többiek a Margitszigetről Szentendrére eveztek, én sokszor Leányfaluig mentem. Pedig a szentendrei táv sem kicsi, 34 km. Úgy gondoltam, hogy ha többet és szorgalmasabban edzek, akkor jobban fogok fejlődni, mint a többiek. Ez persze meghozta az eredményeket is, az ifjúsági korosztály végére ifjúsági válogatott-kerettag lettem és szép eredményeket is elértem. A „tegyél többet, mint amit elvárnak” mentalitás a neveltetéshez és a családi gyökerekhez is visszavezethető. Mindig bizonyítani szerettem volna. Gyerekkoromban lehet, hogy édesapámnak, ma már inkább önmagamnak. Mindig feszegettem a határaimat, be akartam bizonyítani magamnak, hogy én még „annál is” többet tudok.