Röplabda

2022.05.01. 20:07

Egál lett a párharc állása

A férfiröplabda Extraliga 7-8. helyért folyó párharcának második összecsapását rendezték szombaton este. A Dunaújvárosi KSE együttese hazai pályán vereséget szenvedett a Kistext-Party.CO gárdájától, így egyenlített az egyik fél három győzelméig tartó csatában.

Gróf András

Fotó: Zsedrovits Eniko

Az első játszma elején szoros küzdelmet láthattak a nézők. A játékrész közepén azonban fokozatosan elhúztak a vendégek, és végül nagy pontkülönbséggel nyerték a szettet. A második játékrész elején is fővárosiak szereztek előnyt, de 5:5-nél ismét egyenlő volt az állás. 
 

Ezt követően azonban ismét a vendégek játszottak jobban, és hárompontos előnyre tettek szert, amit megtartottak egészen a végjátékig, ahol meg is duplázták azt. A harmadik szett jól indult az újvárosiaknak, de kétpontosnál nagyobb előnyt nem sikerült kiharcolniuk. A játszma közepén 15:15 volt az állás, ezt követően felváltva estek a pontok, de a végjátékban a vendégek koncentráltak jobban, így lezárták az összecsapást. 
 

DKSE –Kistext-Party.CO 0:3 (-12, -19, -22) 
DKSE: Farkas L., Hatvany Zs., Kecskeméti B., Kisházi, Pavljuk, Laczi, Sümegi (liberó). Csere: Winter, Juhász B., Gutiérrez, Tajti. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor. 
Kistext-Party.CO: Gönczi, Makarov, Török R., Reffatti, Szabó M., De Bairros, Lassu (liberó). Csere: Kalmár Á., Kocsondi, Óhidi. Vezetőedző: Bunda Olivér. 

Az iskolai ballagások miatt nem volt tökéletes a hazai együttes felkészülése Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Tomanóczy Tibor: – Három győzelemig tart a párharc, így várható volt, hogy a Kistext változtatni fog, és másként áll a mérkőzéshez. Csapatunkban több olyan fiatal van, tulajdonképpen az együttesünk fele, akiknél az iskolai ballagás közrejátszott, emiatt sem pénteken, sem szombaton nem tudtuk megfelelően edzeni. Még a meccsnapon is voltak olyanok, akik ballagáson voltak. De az élet ilyen, ezzel nem tudunk mit kezdeni. Megyünk tovább, készülünk a további mérkőzésekre. 
Bunda Olivér: – Másfél hónapja próbáljuk feltörni a jeget egy teljesen új felállásban. Sokszor eljutottunk már majdnem a felszínre, de talán a kellemes időjárásnak köszönhetően szombaton ezt együtt megcsináltuk. Remélem a következő napokban nem fog fagyni! Gratulálok a teljes csapatnak! 
 

A következő összecsapást, amely zárt kapus lesz, kedden 18.30 órakor rendezik meg a fővárosban. 
A további helyosztók közül csupán egy fejeződött be. A bajnoki döntőt 3–0-s összesítéssel a Pénzügyőr SE csapata nyerte a Fino Kaposvár ellen, így megvédte a tavaly kiharcolt címét. A bronzcsatában GreenPlan-VRC Kazincbarcika 2–1-re vezet a MAFC-BME ellen. Az 5-6. helyért folytatott párharc jelenleg 1–1-re áll a Kecskeméti RC és a Debreceni EAC között. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában