Vízilabda

2022.05.17. 21:30

Büntetők után kaptak ki az ifik a bronzmeccsen

A Hajós-uszodában rendezték meg péntektől vasárnapig a BENU lány ifjúsági országos bajnokság nyolcas döntőjét, ahol a DFVE együttese is érdekelt volt.

Gallai Péter

2021.10.03. DFVE-Fehérvár DSE ifjúsági női vízilabda bajnoki mérkőzés DUnaújváros Fabó Éva Sportuszoda Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

A negyeddöntőben az ­UVSE, az FTC és a Tatabánya magabiztosan győzött. A középszakasz után hatodik Dunaújváros viszont nagy csatában diadalmaskodni tudott a harmadik Szentes ellen. 
DFVE – Szentes 11–9 (0–2, 3–2, 6–3, 2–2) 
DFVE: Horváth A. – Kardos L. 1, Jonkl, Lovász, Kardos D. 1, Erdélyi 2, Sümegi 6. Csere: Szabó (kapus), Pasti, Erdélyi, Markó, Lengyel 1, Rend, Horváth M. 
A Szentes háromgólos előnyre tett szert a második negyed elejére, hogy aztán Sümegi triplájával egyenlítsen a csapat. A vezetést a harmadik negyedben sikerült átvenni, amit innen már nem is engedtek ki a kezükből a lányok. 
A folytatásban, a szombati elődöntőben a több, felnőtt válogatottban is bemutatkozó és az ob I-ben szereplő játékossal felálló Ferencváros várt a Mihók Attila által irányított együttesre. 
 

Ferencváros – DFVE 15–7 (4–1, 3–2, 2–2, 6–2) 
DFVE: Horváth A. – Kardos L. 2, Jonkl 1, Kardos D. 2, Lovász, Erdélyi 1, Sümegi 1. Csere: Rend. 
A kezdés ezúttal sem sikerült jól, a Fradi 4–0-al nyitott, ám a felzárkózás ezúttal elmaradt, a második negyed elején már 7–2 volt az állás. Innen pedig már nem tudott csodát tenni a DFVE, három gólnál közelebb nem sikerült a zöld-fehérekhez kerülni. 
A torna záró napján a bronz­éremért szállhatott harcba a csapat. Ellenfele, a Tatabánya az UVSE-től kapott ki a döntőbe jutásért 10–7-re. 

Jonkl Csengéék parázs csata után maradtak le a dobogóról Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Tatabánya – DFVE 10–10 (0–1, 4–3, 3–3, 3–3) büntetőkkel 4–3 
DFVE: Horváth A. – Kardos D. 1, Kardos L. 3, Jonkl 1, Erdélyi, Erdélyi 4, Sümegi 3, Lovász. Csere: Lengyel 1. 
A találkozó parázs csatát hozott, sokáig hol az egyik, hol a másik fél vezetett egy-egy góllal. Aztán az utolsó negyedben Sümegi révén először volt kettő az újvárosiak előnye, 7–9. Ám a Tatabánya innen is visszazárkózott, fél perccel a találkozó vége előtt egyenlített. Így büntetők következtek, amiben a Tatabánya volt a jobb, és lett ezzel bronzérmes. 
A fináléban az UVSE 14–9-re győzött az FTC ellen. 
A serdülők nyolcas fináléja pénteken kezdődik szintén a Hajósban, ott a Dunaújváros a Ferencváros ellen kezd majd a negyeddöntőben. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában