Dunaújváros

2022.05.21. 09:30

Búcsú a bajnoki szezontól és egyben Bulath Anitától

Utolsó bajnoki mérkőzését vívja szombaton 17 órától a DKKA együttese hazai pályán a Kisvárda ellen, amikor a visszavonuló Bulath Anita is búcsúzik a dunaújvárosi közönségtől, illetve a mérkőzés után őt köszöntik ünnepélyes keretek között.

Gallai Péter

A DKKA egyik távozója Horváth Gréta, így őt is utoljára láthatjuk hazai pályán

A találkozón a győzelem nem csak Bulath Anita miatt fontos a Kohász számára, ugyanis megfelelő eredmény esetén a két csapat helyet cserélhet. Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmények számítanak, idegenben hárommal nyert a Kisvárda, tehát ennél többel kellene győzni ehhez. 
Amennyiben a már kieső Szombathely legyőzné az MTK-t, akkor három csapat is 22 ponttal végezne, akkor pedig egy minitabella alapján alakulna ki egymás között a sorrend. Egy biztos, a kilencedik helynél már nem végezhet hátrébb a dunaújvárosi együttes, legjobb esetben pedig hetedik lehet. Egyébként nem csak Bulath Anitát láthatjuk utoljára hazai pályán szombaton, hanem a távozó játékosok közül a csapatba kerülőket is. A Kohásznak lesz még egy Magyar Kupa négyes döntője, de ugye az Debrecenben. 
A Kisvárda az előző körben egy góllal nyert az MTK ellen, előtte viszont eggyel kikapott az Érdtől. Számára is nagy tétje van a meccsnek, Bakó Botondék feltérképezték ellenfelüket, keresték azokat a pontokat, ahol eredményesek lehetnek. – Tisztában vagyunk a mérkőzés jelentőségével, bizakodva várjuk az összecsapást. A lányok utoljára játszanak ebben az összeállításban, szeretnénk szépen búcsúztatni távozóinkat – mondta Bakó Botond vezetőedző a klub honlapjának. 
A záróforduló párosítása: FTC– Vác, Debrecen – Győr, Mosonmagyaróvár – Alba Fehérvár, Vasas – Siófok, Érd – Budaörs, MTK – Szombathely. 
 

A bajnokság állása
 

 1.Győr252401848-54348
 2.Ferencváros252401811-55848
 3.Debrecen252104733-60842
 4.Vác251708783-72034
 5.M.magyaróvár2513210783-72828
 6.Siófok2514011747-73628
 7.Kisvárda2510213631-67522
 8.MTK2510213658-70222
 9.DKKA259412665-71220
 10.Alba Fehérvár257216640-71716
 11.Budaörs256217655-78114
 12.Érd256019634-75312
 13.Szombathely254219648-80110
 14.Vasas253022654-8406

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában