Dunaújváros

2022.05.24. 20:00

Bajnoki aranyérmes lett az U17-es csapat

A napokban Kecskeméten rendezték meg az U17-es korosztályú fiú röplabdázók számára kiírt Buzek László OSB döntőjét. A fináléba jutott hat csapat közül végül a DSE Röplabda Akadémia együttese végzett az aranyérmes helyen.

Gróf András

A győztesek határtalan öröme, ráadásul a dunaújvárosi csapatból választották meg a döntő legjobb játékosát is Fotó: MRSZ/Papp Attila

Hosszú, kemény munka van a sikerben, amihez többen hozzájárultak

Az együttes vezetőedzője Tomanóczy Tibor volt, aki a felnőttegyüttes mellett készítette fel a fiatalokat. 
– Tavaly november elején vettem át a csapatot, amikor Szűcs Ákos váratlanul távozott a klubtól. A keretből több játékost én hívtam Dunaújvárosba, így nem akartam cserben hagyni őket. Hosszú, kemény munka van mögöttünk. Edzettünk reggel, valamint délután, és volt, aki még a felnőttekkel is gyakorolt. A fizikai és technikai felkészülésen kívül Gurisatti Lilla irányítása mellett különös gondot fordítottunk a mentális képzésre is. A kondicionális állapotot Horváth Tibor ellenőrizte rendszeresen. Rajtuk kívül még Kövessy Balázs segítette a munkát – fogalmazott a segítőket is kiemelve. 
Megjegyezte, a döntőt megelőző előcsatározások során csupán egyetlen vereséget szenvedtek. Az első csoportmeccsen kikaptak a Kaposvártól, ami talán annak is tulajdonítható, hogy előtte hetekig nem léptek pályára. 
– Utólag azt kell mondanom, a balsiker tulajdonképpen jót tett a társaságnak. Nehezen igazodtunk a napi kétmérkőzéses ritmushoz, de folyamatosan belelendültünk a játékba. Minden találkozót megnyertünk, a döntőben három játszmában sikerült visszavágni a kaposváriaknak. Köszönöm minden egyes játékos hozzáállását, és remélem, közülük minél többen lehetőséget kapnak a következő bajnokságban a felnőttek között – tette hozzá. 
A hatos döntő végeredménye: 1. DSE Röplabda Akadémia, 2. RÖAK Kaposvár, 3. KESI, 4. Szolnoki SPC, 5. Dág KSE, 6. VRC Kazincbarcika. 
Az U17-es bajnokcsapat tagjai: Peredi Zoltán, Pász Olivér, Gőczi Dániel, Tóth Kristóf, Vida Péter Tamás, Makó József Gábor, Szalai Kristóf József, Pintér Barnabás, Béres Mátyás, Kuti Márk László, Tömöri László. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor. Másodedző és statisztikus: Kövessy Balázs. Gyúró: Malácsik Jenő. 
A szövetség és az MVM együttműködési megállapodása értelmében a korosztályos döntők legjobb játékosai az MVM Röplabda Utánpótlás Ösztöndíjprogram díjazottjai lesznek. Az U17-es fiúknál Tóth Kristóf, a DSE Röplabda Akadémia feladója lett a legjobb, így megkapta az egymillió forint értékű csomagot, amelynek a pénzjutalom mellett egy-egy évre elegendő táplálék-kiegészítő, edzéskiegészítő sporteszköz és egy teljes körű sportfelszerelés csomag és egy MVM ajándékcsomag is része. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában