Interjú Bene Verával

2022.04.20. 20:03

Tudásuk legjavát adták, sokáig szeretnék továbbvinni a versenyt

A vártnál és a szokottnál ugyan kevesebb résztvevővel, de remek hangulatban és kiváló DKSE-eredményekkel zárult az Arany Üst korosztályos úszóverseny, amely már a negyvenegyedik „kiadását” érte meg a múlt héten. Erre nagyon büszke a rendező egyesület szakosztályvezetője, Bene Vera, akivel a versenyről, illetve mint az Úszó Nemzet Program régióvezetőjeként arról is beszélgettünk, hogy az újabb bővítés során annak Dunaújváros is helyszíne lehet.

Gallai Péter

– Pénteken zárult az Arany Üst, mondhatjuk, hogy a járványos évek után újra minden a régi kerékvágásban zajlott? 
– Az indulók száma sajnos még nem érte el a Covid előtt megszokottat. Ennek ellenére remekül érezte magát mindenki, kiváló versenyeket láttunk, a kollégáim pedig elégedettek voltak a dunaújvárosi gyerekek úszásaival. 
 

– A DKSE akkor ezek szerint kitett magáért? 
– Tizenhárom serdülő és gyermek korosztályú versenyzőnk indult. Szabó Gergő és Berzlánovits Éva tanítványai tudásuk legjavát nyújtva a négy nap alatt összesen huszonkétszer jutottak egyéni számban döntőbe. Tíz alkalommal állhatott a dobogón DKSE-versenyző, ebből kilencszer a dobogó legfelső fokán. Kovács-Seres Hunor mellett Bor Tamás tudott aranyérmeket szerezni, kettejük teljesítménye emelkedett ki. 

Bor Tamás több aranyérmet szerzett az Arany Üstön, amelyre jövőre még több úszót várnak Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

– Hunor tarolása akkor nem volt akkora meglepetés? 
– Tőle ezt vártuk, abszolút a korosztályával versenyzett a legidősebb évjáratban. Hunor már tavaly is nyert, idén már nem is igazán ez volt kérdés, hanem inkább az időeredmények számítottak, az óra volt a legnagyobb ellenfele. Neki elég komoly és összetett éve lesz versenyek szempontjából. Ráadásul borult a nemzetközi naptár, mivel később lesz az ifi nyíltvízi Eb, ezért a külföldi edzőtáborát át kellett szervezni. Tagja az EYOF csapatnak is, emellett a korosztályos ob-n szintén jól kellene szerepelnie augusztusban. Nehéz és hosszú szezon vár rá, a tavalyi sikerek után őt már jegyzik és figyelik a nemzetközi mezőnyben, csakúgy, mint a hazai élcsapatok edzői, valamint a versenytársai. 
 

– Negyvenegyedik alkalommal rendezték meg a versenyt, azért ez nem semmi. 
– Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ennyi ideje él ez a kezdeményezés, szeretnénk, ha még sokáig tudnánk továbbvinni. Talán idén még azért a járvány utóhatása miatt voltunk kevesebben, de jövőre szeretnénk nagyobb létszámú Arany Üstöt rendezni több külföldi csapattal, és újra a serdülőválogatott részvételével. Az pedig már csak hab lenne a tortán, ha a Jövő Bajnokai program tagjainak ez lenne a tavaszi cikluszáró megmérettetése. Tudjuk, hogy ez a név mindig is sokat jelentett az utánpótlás úszóknak és minden későbbi nagy klasszisunk megfordult Dunaújvárosban. A közép-dunántúli régióvezetői munkámhoz tartozik, hogy Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyében a szakosztályok munkáját kísérem figyelemmel és az Úszó Nemzet Program (ÚNP) helyszíneit irányítom. Utóbbi balatonfüredi eseményén találkoztam még a verseny előtt a program nagykövetével, Egerszegi Krisztinával, aki szintén elmesélte, ő is versenyzett nálunk. Persze, az emlékekből nem lehet megélni, ezért már tervezem a következő eseményt. Egyébként azt is tudni kell, az úszók versenynaptára nagyon tele van manapság, ezért sokszor szelektálni kell a helyszínek, lehetőségek között. 
 

– Szóba hozta a kormányzat által támogatott Úszó Nemzet Programot, amelyre, mint a közép-dunántúli régió vezetőjének, kiváló rálátása van. Mit kell tudni erről a kezdeményezésről? 
– 2021 szeptemberében négy teszthelyszínen indult a program. E négy városban a tőle húsz percnyi autóbuszútra lévő összes településről a nagycsoportosokat és az első osztályosokat hetente egyszer viszik úszni. Minden gyerek életében három évet ölel fel a program, ez száznyolc tanórát jelent, és ami nagyon fontos, ingyenesen. Sőt, szintén díjmentesen biztosítják számukra az utazást, és így kapnak vízfelületet, oktatót, felszerelést is. A tanároknak nem elég a szakképzettségük, külön kiterjedt képzést kaptak a TF-en ehhez a munkához. Szóval, ez egy nagyon nagy állami program, ami idén február elején az országban további húsz helyszínnel bővült, a mi régiónkból Mór már teszthelyszín volt, hozzájuk csatlakozott Iváncsa és Balatonfüred is. Ám itt még nincs vége, szeptemberben újabb huszonhat település kapcsolódik be, ezek nevét a hónap végén tudhatjuk majd meg. 
 

– Akkor van rá esély, hogy Dunaújváros is részese legyen az ÚNP-nek? Gondolom a szakosztályon, a kollektíván és Bene Verán ez nem múlik, és örömmel vennének részt benne. 
– Nagyon sokszor elmondtam sok helyen, szívesen benne lennénk, de a kiválasztás nem jelentkezés útján történik, és nem elég az, hogy negyven éve kiválóan működő szakosztályunk van. Nyilván földrajzi és több más szempontot is figyelembe vesznek, de nincs kizárva, hogy mi is csatlakozhatunk, aminek nagyon örülnénk, hiszen nálunk minden adott a képzéshez, kíváncsian várom én is a döntést. Az iváncsai tapasztalatok kiválóak, imádnak a gyerekek úszni járni, nagyon várják, az óvónők mesélik, amikor lemegy egy alkalom, utána azt kérdezgetik a gyerekek a következő alkalomig, mikor mennek már újra. Országszerte épültek és épülnek a tanuszodák és a nagyobb létesítmények az utóbbi években, amellett, hogy az úszósport profitál ebből, ennek fontossága túlmutat ezen azzal, hogy a lehető legtöbb gyereket megtanítjuk úszni. A száznyolc alkalom után nincs olyan, hogy valaki ne tanulna meg úszni, ezáltal nem fog tartani a víztől és szívesen megy annak közelébe, félelem nélkül. 
 

Hárman az ob-n szerepelnek - Szerdán kezdődött az országos bajnokság Debrecenben, ahol a Dunaújvárosi KSE három versenyzővel képviselteti magát. Dort Máté, Kenyér Lilla és Kovács-Seres Hunor szerepel a versenyen, közülük csak Dort felnőtt korú. Hunor csak kiegészítő számokban indul, neki ez egyáltalán nem a fő megmérettetése. Neki és Lillának kiváló felmérő lehetőség lesz. Máté négy, Lilla hat, Hunor pedig hét számban lesz érdekelt a szombatig tartó bajnokságon. Az eseményen a teljes felnőtt magyar válogatott keret, többek között Milák Kristóf, Hosszú Katinka, Kapás Bogi, Szabó Szebasztián, Verrasztó Dávid vagy Jakabos Zsuzsanna mellett a fiatal tehetségeink is rajthoz állnak a Debreceni Sportuszodában, ahol 2019 óta ez lesz az első „hagyományos” viadal, mivel a koronavírus-járvány miatt 2020-ban Kaposváron, tavaly pedig a Duna Arénában szigorú protokoll mellett, zárt kapuk mögött zajlott az esemény. Sós Csaba szövetségi kapitány az itt mutatott teljesítmények alapján jelöli majd ki a Budapesten sorra kerülő világbajnokságon résztvevő csapatot. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában