Játékos próbatételek tették még izgalmasabbá ezt a napot

2022.04.27. 14:00

Az Ovi Foci Kupa idei első fordulóját rendezték hétfőn a Római városrészben

Hétfőn délelőtt vidám gyerekzsivajtól volt hangos a Római városrészi tagóvoda udvara, itt rendezték meg az Ovi Foci Kupa idei első fordulóját: városunk mind a tizenkét tagóvodájából érkeztek ide kisebb csapatok, sőt még Rácalmásról és Kulcsról is, s egy sportos programot állítottak össze a gyerekeknek.

Molnár Emese

Izgalmasak voltak a mérkőzések, az óvodások nagyon élvezték a közös játékot Fotók: Laczkó Izabella

Fotó: LI

Dunaújváros - A közös bemelegítés után több állomáson keresztül bizonyíthatták ügyességüket a kicsik, a többi között igazi pályabíró irányításával focizhattak a műfüves sportpályán, kötelet húztak, akadálypályán teljesítettek, festettek-rajzoltak. Természetesen minden versenyző ajándékban részesült a délelőtti program során, és frissítővel, üdítővel, pizzával, csokival, gyümölccsel pótolhatták a játék izgalmában elégetett kalóriát. 
Tóth Imre, a szervező Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja, illetve az egyik fő támogató, a Carissa Sportegyesület vezetője lapunknak elmondta, nagyon népszerű ez a bajnoki sorozat, amelynek létrejötte az Ovi Foci Közhasznú Alapítvány programjának köszönhető. Ez az alapítvány indította el azt az országos pályázatot, amellyel az intézmények úgynevezett multifunkcionális sportpályák építésére nyerhettek anyagi támogatást. 

Városunkban 2015-ben adhatták át az első két ilyen pályát (egyet a Százszorszép tag­óvodában, egyet pedig a Római városrészi tagóvodában), amelyhez az önkormányzat biztosította a szükséges önrészt. Akkor kapott felkérést a szövetség, hogy az átadási ünnepséghez szervezzenek valami olyan programot, amellyel megmozgathatják a célközönséget, a gyermekeket, hiszen nekik építették ezeket. Azóta összesen hét tag­óvodában áll már rendelkezésre ilyen multifunkcionális sportpálya. 
Tóth Imre elmondta egyebek mellett, hogy egy bajnoki sorozatban gondolkodtak, olyan szándéktól vezérelve, hogy a mozgás szeretetére és az egészséges életmódra nevelhessék az óvodásokat játékos formában. Ebben a kreatív óvodapedagógusok is partnerek voltak, akik mindig új feladatokkal bővítették a bajnoki fordulók rendezvényeit. Sajnos a pandémia közbeszólt, idén is csak két fordulóban tudják megvalósítani ezt az Ovi Foci Kupát, de a cél az, hogy a tanév során minél több találkozót szervezhessenek meg. 
 

A mozgás szeretetére, az egészséges életmódra nevelik az óvodásokat

Különlegesen szép alkotások születtek az aszfalton is
 

Tetoválásokat is kérhettek a gyerekek a kezükre
 

Izgalmasak voltak a mérkőzések, az óvodások nagyon élvezték a közös játékot
Fotók: Laczkó Izabella

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában