Kézilabda

2022.02.20. 20:45

Kohász-csodatétel, drámai siker

Hihetetlen végjáték után, hétgólos hátrányt hét perc alatt ledolgozva, időn túli hétméteressel nyerte meg szombati hazai bajnokiját a DKKA a Budaörs ellen. A Kohász sok hibával játszott, azonban a lányok az utolsó pillanatig hittek magukban.

Gallai Péter

Fotó: Zsedrovits Eniko

Örömmel lehetett látni, hogy az előző meccs legjobbja, Saskia Weisheitel is a többiekkel melegített, aki betegség miatt alig tudott edzeni a meccs előtti napokban, bár kérdés volt, mennyit fog bírni. 

 

DKKA – Budaörs 27–26 (11–13) 

DKKA: Bartulovic – Kukucska 4, Borgyos 2, Weisheitel, Szalai 3, Bulath 8 (5), Kazai 2. Csere: Wéninger (kapus), Nick, Farkas 4 (1), Krupják-Molnár 3, Polics, Mrmolja 1. Vezetőedző: Vágó Attila. 

Budaörs: Vártok – Szabó-Májer 5, Szabadfi 4, Jovovity 2 (1), Smid, Pálos-Bognár 3 (1), Tóth 5. Csere: Sass (kapus), Zsigmond 2, Braun, Hajduch 2, J. Agbaba 3, Palotás. Vezetőedző: Buday Dániel. 

Gól hétméteresből: 7/6, illetve 4/2. 

Kiállítások: 12, ill. 12 perc. 

Aki kicsit késve érkezett, azt hihette, csúszott a kezdés, hiszen mindkét csapat megbeszélést tartott a kispadoknál – ám nem erről volt szó, három perc után Vágó Attilának máris időt kellett kérnie, mert rosszul, 0–3-mal kezdett csapata. Sajnos ez nem segített a helyzeten, a folytatásban sem ment a hazaiaknak, az ideges, kapkodó játék elrontott támadások és ziccerek sorát hozta magával, így a félidő derekán is négy góllal vezetett a Budaörs. Ekkor a DKKA-tól egy éve érkezett Jovovity orrba törölte Szalait, amiért kiállították. Ez pedig amolyan jelként hatott, mert összekapta magát a Kohász, és egy 5–1-es szériával öt perc alatt Kazai góljával kiegyenlített, 10–10. 

Azonban ahelyett, hogy ez megnyugtatta volna a csapatot, ismét bosszantó hibák és kihagyott ziccerek jöttek. Szerencsére az ellenfél is többször rontott, de előnnyel mehettek a szünetre. 

Onnan visszatérve sem változott a játék képe, így Vágó Attila már tíz perc után megint időt kellett kérjen négygólos hátrányban, aztán a 47.-ben 17–22-nél újfent. Ami előtt amúgy négy percet emberhátrányban kellett játszaniuk. A félidőre egyébként a Budaörs átállt a hét a hat elleni játékra, amire külön felhívta a figyelmet a hazai mester, mint nagy fegyverükre. Ezzel aztán élni tudtak a folytatásban, a dunaújvárosi csapat már mindenféle felállást kipróbált, de ezek sem vezettek eredményre. Kétszer labdaszerzés után még az üres kapuba sem sikerült gólt dobni. Az olló pedig egyre csak nyílt a felek között úgy, hogy Wéninger nem egy ziccert védett. Az 53. percre már hétre hízott a hátrány (19–26), s az addigiakat látva, kisebb, de inkább nagyobb csodának kellett történnie, hogy a DKKA egyáltalán visszajöjjön a meccsbe. Ezért is szép a sport, hogy ez megtörtént! 

Bulath Anita értékesítette a mindent eldöntő hétméterest, ami után jöhetett az ünneplés Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Kezdődött ott, Wéninger lehúzta a rolót, elöl pedig Szalai, Krupják-Molnár és Farkas nem hibázott, miközben ezúttal a Kohász játszhatott négy percet emberelőnyben. Miután Wéningernek továbbra sem lehetett gólt lőni, Kukucska két perccel a vége előtt kettőre faragta a hátrányt, 24–26. A lelkes B-közép mellett ekkorra a csarnok többi része is lázba jött, a nemrég még csüggedő szurkolók Wéninger újabb védése, majd Krupják-Molnár találata – a DKKA ekkor már kijött nyitott védekezésre – után ugorhattak talpra. Sőt, egyenesen tombolt a lelátó, amikor elvették a labdát a bírók a Budaörs­től, Bulath pedig az üres kapuba ívelt, amivel egál lett. Ám egy perc még hátra volt, és jöttek a vendégek, azonban a fal jól zárt, Jovovity passzívnál fölé durrantott. Maradt tizennégy másodperc, Borgyos ellenállhatatlanul tört kapura, csak hetest érően tudták megállítani, s mivel lepergett az óra, időn túli büntető jött. Buday Dániel ezt nehezen vette tudomásul, ami a lába ügyébe esett, azt felrúgta, ezért két percet kapott. A vonalra ki más, mint Bulath Anita állt oda, hogy a hálóba vágja a labdát, ami után az egész csapat rohant felé, hogy együtt ünnepeljék ezt a csodaszámba menő sikert. Egy biztos, a lányok szíve a helyén volt, és tanúbizonyságát adták, egy pillanatra sem szabad feladni, még vesztettnek tűnő helyzetben sem. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában