Asztalitenisz

2022.02.10. 18:53

Kiütéses sikerrel nyitották az évad második felét

Fantasztikus játékot produkáltak, pedig igazán kiváló ellenfelet fogadtak a Móricz iskolában

Szabó Szabolcs

Győzelmekkel mutatkozott be a fiatal Fenyvesi Flórián Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Az asztalitenisz NB I. nyugati csoportjának első tavaszi fordulójában a vártnál nagyobb győzelmet aratott a Dunaújvárosi ASE gárdája hazai környezetben a Budaörs ellen. A hazaiaknál ismét pályán volt a bokatöréséből felépült pontgyáros Kovács Domonkos, valamint dinamikus játékkal mutatkozott be az új igazolás, Fenyvesi Flórián. 

Még a téli idényhez tartozó, január 29-ei tatai bajnoki találkozóra a sérülések, betegségek miatt mindössze három játékossal utazott el a DASE. A hazaiak végül 13–1-re győztek. Egy hét múlva, február 6-án már egy jóval acélosabb dunaújvárosi gárda fogadhatta a siker reményében a szintén remek erőkből álló budaörsieket. 

Dunaújvárosi ASE – Budaörsi Sport Club 12–2 

A dunaújvárosi csapat Kovács Domonkos, Szabó Attila, Fenyvesi Flórián, Oroszki Viktor Levente összeállításban lépett pályára a Móricz iskolában. 

A DASE pontszerzői: Fenyvesi 2, Szabó 3, Oroszki 3, Kovács 2, valamint a Kovács, Oroszki és a Fenyves, Szabópárosok 1-1 győzelem. 

Dr. Hanák Tamás, a DASE elnöke így értékelt az újvárosiak hivatalos közösségi oldalán az első tavaszi fordulót követően. 

– A múlt héten még a betegségek, sérülések által tizedelve alig tudtunk felállni, most pedig megerősítve fantasztikus játékot produkáltunk, pedig igazán kiváló ellenfelet fogadtunk a Móriczban. Furka Atti ezúttal „szövetségi kapitányként”’ irányított. A csapatból mindenképpen kiemelendő Oroszki Viktor, aki már hónapok óta remek formát mutat. Kovács Domonkos meggyőzően tért vissza bokasérüléséből. Érett és dinamikus játékkal mutatkozott be legifjabb és legújabb játékosunk, az ifjúsági Fenyvesi Flórián és legnagyobb küzdőnk, Szabó Attila is maximálisan teljesített. Volentics Annát felépülését követően várjuk vissza sorainkba. Fontos kiemelni, hogy a budaörsiek láthatóan szorosabb mérkőzésre készültek, ennek ellenére a legteljesebb sportszerűséggel küzdöttek mindvégig. 

Az újvárosi együttes február 19-én a BVSC-Zugló ellen folytatja majd bajnoki szereplését a fővárosban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában