Sikerek

2022.02.10. 19:39

A sárkányhajózás kiváló közösségteremtő és közösségi szellemformáló tevékenység

Tóth Edittel a Dragon Steel Sárkányhajó Egyesület elnökével beszélgettünk.

duol.hu

- Tizenhárom éves az egyesület, a duol.hu rendszeresen beszámol a versenyeikről, de talán a kezdetekről nem sokan tudnak. Önnek, hogy jött a sárkányhajózás?

- Masters kajakosként a Szolnoki magyar bajnokságon láttam először sárkányhajó bemutatót. Az evezősök, mint a hernyó össze-vissza húztak. A sárkányhajózás így elsőre nem nyerte el a tetszésemet. A negatív élmény miatt több évig beszélt rá a kajakos társam, hogy egyáltalán kipróbáljam, aztán 2007 év nyarán kezdtem sárkányhajózni Dunaföldváron. A személyes tapasztalat nagy lelkesedést adott a sport iránt, ezért szponzori segítséget keresve 2008. június 25-én megalakult Dunaújvárosban az első Sárkányhajó Szakosztály, melynek alapítója voltam. Mint vezetőségi tag, több versenyt szerveztem Dunaújvárosban. Pl. a Parázs-varázson, vagy a Magyar Sárkányhajó Szövetség keretein belül a Hosszú Távú Magyar Bajnokságának szervezését is felvállaltuk 2010-ben.

 

- 2012 februárjában 25 komoly célú versenyzővel ebből a szakosztályból kiválva, folytatódott a sárkányhajós pályafutásunk. 2013-ban egy év alatt megduplázódott a „MastersKék” nevű csapat létszáma, a dunaújvárosi székhelyű DRAGON STEEL Sportegyesület versenyzői lettünk. 2013-ban a női csapatunk „TündérKék” névvel Magyar Kupa győztes lett és 20 hazai dobogós helyezést ért el. A 32 válogatott tagunk a Szegedi Világ Bajnokságon – 29 ország részvételével -, 21 dobogós érem megszerzéséhez járult hozzá. 

 

- 2014-ben felajánlották nekem a DRAGON STEEL Sportegyesületet, melynek az óta is fényesítjük hírnevét itthon és külföldön egyaránt.  

 

- A csapat elnevezésében az acél természetesnek tűnik a Vasmű miatt, de önnek közelebbi kapcsolata is van vele. Mivel foglalkozik? 

- Az alapító elképzelése szerint az Acélsárkány név eredendően nem utalt a Vasműre. Az Egyesület átvétele után viszont már igen, mert főként Vasműs dolgozóink és gyermekeik versenyeztek a hajóinkban. A dunaferres kötődésünk azóta megerősödött. Lassan 35 éve lesz, hogy a Vasműben dolgozom, a Hideghengerműben kezdtem a pályafutásomat, meós voltam, gyártmányfejlesztő, majd gyártásfelügyeleti mérnök, ezután kerültem a Technológiai Igazgatóságra. Most február elsejével neveztek ki a Központi Technológiai Főosztályon osztályvezetőjének. 

 

- Sikeres a munkájában és sikeres a sportban is. Korábban Poznanban a Masters kajak Európa Bajnokságon egyéniben bronz, párosban arany és ezüstérmet szereztek. Milyen sikereket könyvelhet el a sárkányhajó egyesület az elmúlt 13 évre vonatkozólag?

- Összesen 31 érmet szereztünk világbajnokságokon, 18-at európabajnokságokon, 103-at magyar bajnokságokon és 59 egyéb érmet lapátoltunk össze. 2018-ban 57 fővel vettünk részt a 11. IDF Klub Legénység Világbajnokságon, ahol az U18 mix csapatunk hozta a magyarok első aranyérmét. A fiatalok további ezüst és két bronzérmet vívtak ki. Senior C csapatunk 4. helyet ért el. 2020-ban a Magyar Sárkányhajó Bajnokságokon 2 arany, 8 ezüst és 7 bronzérmet szereztünk. 2020-ban a Nemzeti Versenysport Szövetségtől, a 2019-ben a sárkányhajó sportágban elért kiváló nemzetközi eredményért, az U18-as csapatunk megkapta a „sportág év sportolói” címet. 2021-ben is kiváló eredményeket értünk el a magyar bajnokságokban: 4 arany-, 12 ezüst és 10 bronzérem született az egyéb hazai helyezések mellett.

 

- Megtartották az éves rendes közgyűlésüket.

- A közgyűlésen új vezetőségi tagokat választottunk: az elnök-helyettes Nyíri Andrea, a titkár Biró László lett, én pedig maradtam az elnök. Elfogadtuk Etikai Kódexünket és Etikai Bizottságot is választottunk, ahol az elnök Dr. Rubics László mellett tagként Bárdos Helga és Pipa Károly kaptak bizalmat.

 

- Nyaranta sikeres táborokat szerveznek a gyerekeknek Kisapostagon. Ezek a fiatalok az utánpótlás részei lesznek, vagy csak egy jó élménnyel gazdagodnak?

- A gyermekekre a sárkányhajózás rendkívül nagy hatással volt! Elsajátíthatták az evezés technikai és vízi élet alapszabályait, jó levegőn voltak, közben sokat játszottak, örömteli élményekkel gazdagodtak. A végén boldogak és büszkék voltak, mert elismerő oklevelet és pólót kaptak emlékül. Közülük négy gyermek be is tagozódott hozzánk, ebből három a 2022-es magyar válogatott bő keret tagja U18-as kategóriában. 

 

- A táboron kívül milyen terveik vannak az idei évre?

- Készülünk a hazai versenyekre, a magyar bajnoki megmérettésekre, a júliusi Sarasotai Klub Világbajnokságra és Kijevi Nemzeti Európa Bajnokságra, amely a reményeink szerint augusztusban lesz megrendezve.

 

- Támogatók nélkül nagyon nehéz lenne aktívan sportolni. A nemzetközi versenyek, de a hazaiak is pénzbe kerülnek. Kik segítik az egyesületet?

- Folyamatosan pályázunk sajnos nem túl nagy sikerrel. Kisapostag polgármesterével rendkívül jó a kapcsolatot sikerült kiépíteni és támogatására számíthatunk. Ezen felül egyik tagunk egy nagyon komoly összeggel támogatta meg egyesületünket.

 

- A sárkányhajók között láthatunk művészi kidolgozású darabokat is. Egy kis egyesületnél azonban nem az első számú szempont a dizájn. Milyen flottával rendelkeznek?

- Idén két új Elite típusú, korszerű támasztási rendszerű négyéves hajót sikerült beszereznünk a fantasztikus tagi támogatásoknak köszönhetően. Ez nagyszerű, örömteli összefogás volt, hálás köszönet jár érte! 

 

- Tél van, az ember még az utcára sem megy ki szívesen. Önök azonban rendületlenül edzenek. Hogyan zajlanak ilyenkor az edzések? Mi hajtja önöket?

- Heti két közös tanmedencés edzésünk van a helyi csónakházban. Emellett mindenki a saját szándéka szerint végez erőnléti, állóképesség javító edzéseket külön. Én kettlebell edzésekre járok.

Télen sem pihennek

 

- Tömegsportként tekint az egyesületre, vagy versenysportként?

- Helyi lelkes amatőrök vagyunk. Azonban céljaink mindig is nagyok voltak és ennek megfelelően kitűnő eredményekre vagyunk képesek itthon és külföldön is, akár az Európa, akár a Világbajnokságokon.

 

- Bizonyára többen vannak olyanok – akár gyermekek, akár felnőttek -, hogy szívesen kipróbálnák a sárkányhajózást. Hol tudják felvenni önökkel a kapcsolatot és miért ajánlaná nekik ezt a sportot? 

- Nálunk nem számít, hogy valaki teljesen kezdő, haladó vagy már profi szinten van, hiszen csapatunkat már a kezdetektől igazi sokszínűség jellemzi, és ez a diverzitás a csapattagok korára és nemére egyaránt igaz. Ami biztosan közös bennünk: kölcsönösen szeretjük és tiszteljük sporttársainkat, amelyre igazán büszkék vagyunk. Sportegyesületünk célja, hogy az evezést a közös kikapcsolódás mellett, egészségünk megőrzése, állóképességünk növelése és többek között a csapatot összekovácsoló sikerek megélése céljából műveljük. Nálunk megbizonyosodhat róla az érdeklődő, hogy a sárkányhajózás kiváló közösségteremtő és közösségi szellemformáló tevékenység.

 

- Sok szeretettel várunk csapatunkba minden olyan sárkányhajózni kívánó érdeklődőt, aki szereti a víz közeli, illetve a csapatsportokat egyaránt. 2019-től működik az egyesület hivatalos honlapja, a dragonsteelse.hu, ahol számos értékes információ jelenik meg a sportággal és az egyesülettel kapcsolatban. Aki szeretné kipróbálni ezt a remek sportot, vegye fel velünk nyugodtan a kapcsolatot a [email protected] email címen, biztos, hogy nem fogja megbánni, élményekkel fog hazatérni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában