Dunaújváros

2022.01.19. 18:57

Jól sikerült az első felkészülési meccs

Az NB III. középcsoportjának tavaszi szezonjára készülő Dunaújváros ­PASE labdarúgócsapata szombaton a nyugati csoport 3. helyén álló VLS Veszprém ellen játszott edzőmérkőzést. 

Gróf András

Novák (j) lekészítése után született az egyik hazai gól Fotó: LI

Fotó: LI

DPASE – Veszprém 3–1 (1–0) 

 

DPASE: Pokorni – Villám B., Molnár S., Papp M., Huszty, Dorogi R., Barna Zs., Székely B., Balogh D., Novák Zs., Jakab D. Vezetőedző: Varga Balázs. 

Cserék: Orczi, Tölgyesi, Hegedűs E., Hompót D., Kesztyűs M., Ságodi, Farkas B. 

 

Az újvárosiak keretéből ezúttal betegség miatt Báló, Szepessy és Tóth hiányzott. A meccsen a DPASE játszott fölényben, így nem volt meglepő, hogy a félidő derekán Jakab Dávid balösszekötőből leadott lövésével meg is szerezték a vezetést. A második fél­idő elején egy védelmi kihagyás után egyenlítettek a vendégek. A folytatásban azonban két labdaszerzést követően, a mélységből felfutó Villám Balázs kétszer is betalált. Először Novák Zsombor lekészített labdáját bombázta a felső sarokba, majd egy kijátszott támadás végén lőtt a kapuba. 

Varga Balázs: – Jól sikerült az első felkészülési találkozónk. Fontos volt, hogy olyan erősségű ellenféllel játszhattunk, mint a csoportunk élcsapatai. Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, fölényben játszottunk. A második játékrészben új felállási formát próbáltunk ki, ami egy zártabb védekezésből induló támadásépítésre irányult. Jól is működött, de a kapott gólt nagy helyezkedési hiba előzte meg. Bemutatkozott a csapatban Huszty Dániel, akit szeretnénk leigazolni. A rutinos játékos a védelem minden posztján bevethető. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában