Dragon Steel SE

2022.01.28. 20:16

Huszonhat bajnoki érem

Az év első napjaiban elkészítette a tavalyi esztendő számvetését a 2009-ben alakult Dragon Steel SE, amely az elmúlt tizenhárom év alatt a hazai, valamint a nemzetközi vizeken is kiemelkedő sárkányhajó-eredményeket ért el.

Gróf András

Az egyesület elnöke, Tóth Edit foglalta össze a 2021-es évet, majd beszélt az idei tervekről. Elsőként elmondta, a tavalyi évben a magyar bajnokságokon négy arany-, tizenkét ezüst-, valamint tíz bronzérmet szereztek versenyzőik. Továbbá a medálok mellett számos értékes helyezést is begyűjtöttek. 

A bajai, egy sikeres verseny a sok közül, amelyen a dunaújvárosi klub szerepelt a tavalyi évben Fotó: Dragon Steel SE

– Sajnos a pandémiás helyzet miatt a Hong Kong-i világ- és a kijevi Európa-bajnokság is elmaradt, illetve néhány hazai verseny is erre a sorsra jutott. Viszont a gyermekek nagy örömére sikeresen megtartottuk az egyhetes sárkányhajó nyári táborunkat Kisapostagon. Tavaly két újszerű, belülről már modern támasztású, gyorsabb sárkányhajóval gazdagodtunk a belső összefogásunknak köszönhetően – összegzett az elnök, aki hozzátette, a szokásos éves közgyűlésüket idén január elején tartották, ahol beszámoltak 2021-es szakmai, pénzügyi eredményeikről, és meghatározták a 2022-as terveiket. 

 

– Ezek között szerepel a hazai versenyeken, magyar bajnokságokon és fesztiválokon való indulás. Szeretnénk részt venni a klubok világbajnokságán, amit az Egyesült Államokban rendeznek meg. A tervek között szerepel a kijevi nemzeti Eb-n válogatottként való indulás is. Ebben az évben is szeretnénk sikereket elérni, reméljük, a kitartó, fáradságos munkánk ezúttal is meghozza gyümölcsét – tette hozzá. 

A már említett közgyűlésen új vezetőségi tagokat választottak, az elnökhelyettes Nyíri Andrea, a titkár Biró László lett. Elfogadták etikai kódexüket és etikai bizottságot is választottak, ahol az elnök dr. Rubics László, tagként Bárdos Helga és Pipa Károly kapott bizalmat. Egyesületünk hivatalos honlapja a dragonsteelse.hu. A cél, hogy elérhetőbbek legyenek az érdeklődők, támogatók, evezni és csatlakozni vágyók részére. Számos értékes információ megjelenik az oldalukon, a sportággal és az egyesülettel kapcsolatban. Nyitottak új belépők fogadására, kortól és nemtől függetlenül. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában