Kézilabda

2022.01.25. 20:29

Hittel, elszántsággal ma is győzelem a cél

Bár javult, ám továbbra is nehezen lehet ideálisnak mondani a DKKA helyzetét a szerdán 17 órakor kezdődő Magyar Kupa-találkozó előtt, amikor a Kohász az MTK-t fogadja. Az előző bajnokin hiányzó 14 ember közül többen visszatérhetnek, ám Vágó Attila csak egyéni edzésekkel tudta felkészíteni csapatát. Ennek ellenére a lányok hitében és elszántságában is bízva, győzelemre és a továbbjutásra készülnek.

Gallai Péter

2021.11.13. DUnaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia-Alba Fehérvár Kézilabda Klub felnőtt női kézilabda mérkőzés Dunaújváros Sportcsarnok Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújváosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

Kis túlzással Vágó Attila vezetőedző több időt tölthet az utóbbi napokban a sérültek, betegek helyzetének egyeztetésével, mint a soron következő feladattal. A Vasas ellen két góllal elveszített bajnokin 14 játékosát volt kénytelen nélkülözni, így persze az első kérdés az volt, amikor megkerestük a szerdai mérkőzés előtt, hogy egészségügyi jelentést kérjünk tőle. 

 

– Most már szerencsére többen vagyunk, de teljesen hektikus a kép, hiszen van, aki már múlt héten tudott edzeni, aztán más szerdán, majd pénteken csatlakozott, van, aki pedig csak egy napja, és olyan játékos is akad, aki hétfőn még orvosi vizsgálaton járt. Tehát létszámra biztosan bővebben leszünk, ám az edzettségi állapot nyilván nem a legjobb még – kezdte Vágó Attila. 

Megjegyezte, az utóbbi három hétben e problémából kifolyólag gyakorlatilag már az egyéni képzés minden részletét kivesézte. Ugyanis maximum hat-nyolc embernek tudott egyszerre edzést tartani. Ezért taktikailag minimális gyakorlásra nyílt lehetőség, hiszen nem voltak annyian egyszerre, hogy ezt megtehessék. 

 

Vágó Attila nincs könnyű helyzetben, de reméli, a meccs után ismét ilyen örömre lesz okuk Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

– Megmondom őszintén, már nagyon várom, amikor ismét teljes csapattal dolgozhatok. Utoljára november elején, idestova három hónapja, pont az MTK ellen készülhettünk úgy, amikor mindenki a fedélzeten volt. Aztán elkezdődött a ­rossz széria, ami év elején tetőzött, 2022-ben még egy közös téringet nem tudtam tartani. Lassan kezdem elfelejteni, milyen egy csapatnak edzést vezényelni. Arról nem is beszélve, a kihagyások után ezeket a játékosokat nem is terhelhetem egyből a csúcson, mert elfáradnak. Akik a koronavíruson estek át, ők csak alapos orvosi vizsgálatok után térhettek vissza – tette hozzá. 

Kérdés, ilyen előjelek után milyen reális várakozásokat lehet a mai meccsel kapcsolatban mondani? Ráadásul az MTK előbb esett bele a Covid-hullámba, így náluk korábban visszatérhettek az érintettek. 

– Látjuk, ez megy a férfi Európa-bajnokságon is számos csapatnál. Muszáj alkalmazkodnunk nekünk is a helyzethez, amit tudunk, megpróbálunk kihozni a meccsből. Azért, ha már a tornát említettem, abból lehet erőt meríteni, hiszen már nem egy olyan csapattól láttunk bravúrt, amelyiket megtépázott a járvány, és játékosok sokasága esett ki a keretéből. 

 

Patikamérlegen kell beosztani a játékosok erejét - A nehézségek ellenére a DKKA szeretne hazai pályán továbbjutni, más hozzáállást nem is engedhetnének meg maguknak. A Vasas ellen négy felnőttel és az ifistákkal is nyerni akartak, amire egészen az utolsó percekig esélyük is volt. – Bevállalósak vagyunk és vagányak, szóval egyáltalán nem feltett kézzel megyünk neki ennek a találkozónak – mondja Vágó Attila. –Bízunk a közönség támogatásában és a csapategységben, hogy ezek segítségével sikerül felülmúlnunk az MTK-t. A fővárosiak szombaton bajnokin döntetlent játszottak a Kisvárdával, abból tudunk készülni és következtetéseket levonni. Hiányzójuk már nincs, nem tudom, hogy csinálták. Nálunk az lesz a kihívás, fizikálisan miként fogjuk bírni, patikamérlegen kell beosztani az erőket. Az biztos, hatvan percen keresztül nem szabad futni, mert kevesen vagyunk, és nincs meg hozzá az állóképesség. Az a legjobb szó tényleg, hogy taktikusan kell kézilabdázni. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában