Röplabda

2022.01.27. 23:54

Az első helyről várták a bajnokság folytatását

Molnár Emese

Fotó: LI

Az U13-as országos röplabdabajnokság negyedik fordulóját Lovasberényben rendezték meg január közepén, amelyen a harmadik helyen végeztek a DSE Röplabda Akadémia fiataljai. 

A dunaújvárosi fiúk edzője, Dolmán Viktor méltán lehet büszke a csapat teljesítményére. 

– Ebben a szezonban egy teljesen új kerettel kezdtünk. Az előző csapatból négyen maradtak itt, a többiek az U11-es korosztályból kerültek fel. Megmondom őszintén, kérdés volt, hogy milyen osztályban vágjunk neki a küzdelmeknek. Tomanóczy Tibor, az akadémia vezetője javasolta, hogy induljunk az első osztályban. Az eddigieket látva pedig elmondható, hogy a srácok megállják a helyüket – mondta lapunknak Dolmán Viktor. 

 

A saját korosztályukban kiemelkedő játékosok, most az első osztályban bizonyítanak az akadémia fiataljai Fotó: Laczkó Izabella

 

A szakember szerint az eredmény egyrészt annak tulajdonítható, hogy nagyon szívósak, kitartóak, harcos szelleműek a játékosok. Hetente ötször tartanak kétórás edzést. 

A szezon elején rendezték meg a Liszi Ferenc Emléktornát, amelyen a hat csapatból a negyedikek lettek. A bajnokság első fordulójában két kemény csapat ellen is győzedelmeskedni tudtak (negyedik hely), a második fordulóban csak a Pénzügyőr gárdájától kaptak ki (második hely), a harmadik fordulóban megint kiválóan küzdöttek (harmadik hely). 

Decemberben szünet következett a bajnokságban, a dunaújvárosi fiatalok az első helyről várták a januári folytatást. Természetesen az ünnepek alatt kaptak egy kis pihenőt, ám december 27-től online edzésekkel már megkezdték a visszarázódást. 

Januárban folytatódott a bajnokság, a lovasberényi fordulóban a harmadik helyen végeztek. Február 5-én lesz az ötödik forduló, amelyet a Dózsa iskola tornatermében tartanak meg. A döntőkre májusban kerül sor, addig eldől, hogy be tudják-e kvalifikálni magukat az ifjú röplabdázók. 

 

– Ezek a játékosok a saját korosztályukban kiemelkednek. Lelkesek, nem keresnek kifogásokat, akár edzésről, akár edzőmérkőzésről van szó. Az eddigi teljesítmény alapján reálisnak tűnik a bajnokság első öt helyének valamelyikén végezni, de már így is elégedett vagyok velük – mondta az edző. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában